Hogyan tesszük meg az első lépést? Ma már sok nő vállalkozókedvű, de a hagyományok szerint ez a férfiak kellemes kötelessége. Vagy ... kellemetlen? A férfi, ha ismerkedik, gondban van. Mármint itt, ahol szakmányban szólít meg nőket. Vajha tudná, ki az, akivel végül találkozni is fog, ki az, akivel érdemes is, és ki az, aki a Nagy Nővé nemesülhet majd az idők során. Most még nem tud semmit... apró fényképeket nézeget, kilókat, centiket böngészik, végeláthatatlan lelki feltárulkozások és frappáns másfél sorok közt szédeleg, ötödszörre olvassa ugyanazt a Coelho-idézetet és éppen huszonötödszörre, hogy "szeretem a természetet, a filmeket, színházat, a jó könyveket". A férfi azonban azért férfi, hogy elébe menjen az ilyenfajta kihívásoknak, hogy ne szeppenjen meg se Coelhotól, se Csernuss dokitól, ha tetszetős a kép, vágjon bele bátran, sem csúnya, sem szépelgő szavak el ne tántorítsák. Ez utóbbi megoldható úgy is, hogy el sem olvassa a pársoros bemutatkozást, hanem mindjárt hatékonyan, egyenesen megkérdi: - Ismerkedjünk? Ó, milyen kíváncsi lennék a TOP10 válaszra, nekem erre a kérdésre torkomon akad a szó, ami azért ritka:) eset. Ha a férfi mégis rászánja magát a bemutatkozás elolvasására, esetleg utoléri a szerencse, a trükkösen anyáskodó nők néhány kérdést is elrejtettek, lehet válaszolni... Ha a férfi rögtön a tárgyra tér: - Milyen kapcsit szeretnél? - már könnyebb a nőnek válaszolni: jót. Az ambíciózusabbak: nagyon jót. Persze félreértik, a kérdés dekódolva annyit tesz, hogy megelégszel-e egy kedves szoknyabolonddal vagy férjet keresel, mert akkor én továbblépek... Esetleg van valami érdekes kép, különös tény vagy felirat a nő adatlapján, amire lehet reagálni... valaki mesélte, hogy hosszú ideig egy kép volt a lapján, amin egy nő mezítláb ült a motorkerékpáron, ... és, hogy hány férfi óva intette őt az effajta könnyelműségtől. Az is előfordulhat, hogy a kérdés "élő ideget ér", a minap mesélte egy nő, aki az adatlapja szerint Angliában él, hogy valaki se szó, se beszéd, rákérdezett, hogy miért, végig sem gondolva esetleg, hogy egy középkorú nő életében hányféle és milyenféle kompromisszum előzhet meg egy ilyen döntést. Persze az a nő mesélhetett volna a gépkocsivezetői munkájáról, ("örök álmom a double-decker") a családjáról, ("a fiam meg a kismenyem is itt van egy ideje"), adhatott volna valami kitérő választ (imádom a Beatlest, így más ország szóba se jöhetett), de úgy esett, hogy a megkérdezett mellre szívta, és igencsak kiosztotta a férfit... hogy jön ő a legszemélyesebb témához csak így, előzmények nélkül. Milyen lehetőség maradt még? Van egy tetszetősnek tűnő, ámde csapdaszerű lehetőség, a részletesebb bemutatkozás. Nem is lenne ezzel semmi baj, látom, hogy a járatlanok most értetlenül csóválják a fejüket: mi ezzel a baj? Hát... az ipari mennyiség. Mert ugye csak nem lehet sajátmagunkról naponta 3-5-10 különféle bemutatkozást írni? Így hát a férfi szabványosít. Van mondjuk egy hosszabb meg egy rövidebb változat. Előzékenyebb rendszerek külön tárhelyet létesítenek ezeknek, lépre csalva az udvarias és igényesebb, ámde feledékeny férfit, aki legutóbbi, "Kedves Gyöngyi! 50 éves üzemmérnök vagyok, bár nem a szakmámban...." kezdetű levelét másnap sebtében elküldi Ágnesnek és Barbarának is. Ilyenkor az ember örül, hogy nőnek született. Különösen, ha se nem Ágnes, sem nem Barbara.