Manapság, mikor a mobiltelefon életünk nélkülözhetetlen kelléke, felmerül bennem olykor a kérdés, egy viszonyban hol van az a határ amikor még úgy cseveghetünk házastársunkkal a szeretőnk jelenlétében, amíg ez a másikban nem kelt rossz érzést? Tudom engem más fából faragtak, de én nem szívesen veszem fel kedvesem jelenlétében a telefont ha látom a párom hív. Hogy miért? Mert a hangom elárul, teljesen másként viselkedek ha nem vagyok egyedül, és valahol úgy érzem a másik jelenlétében nem bájcsevegek a férjemmel, mert az neki esetleg rossz érzés lehet. Na ez fordítva nem nagyon szokott előfordulni. A férfiak zöme szemrebbenés nélkül felkapja a telefonját ha anyu hívja a csip-csup jaj mitévő legyek kérdésekkel. Oké nyel egyet az ember, az elején még belefér, de ha már van érzelmi töltés is akkor kimondottan, idegesítő. Sőt biztosan sokan érezték már ilyen helyzetben, hogy legszívesebben bele kiabálna az ember a kagylóba, hogy mit nem tudsz eldönteni egyedül?????? Szó szó ez minket nőket, de engem rettenetesen tud irritálni, mert én nem teszem. A legjobb amikor a hívás előtt még megy a búgás, hogy édesem, szívem, majd telefon felvesz és bájcseveg ugyan úgy anyuval a kedvesem, miközben a keze ép a combjaim között siklik. Na kész, ez a totális biztosíték nem lecsapás, hanem még a vezetéket is kiégeti a falba effektus. :) Vagy az utcán sétáltok és rád szól, hogy ne kopogj a cipőddel! Tanuljak meg repülni, vagy mi a szösz???? :DDD Erre nem engem szólítottak fel, így szerencséje van az illetőnek, mert úgy hagytam volna ott ahol van, ahogy a nagy könyvben van megírva. De kérdezem én, nem lehet azt a telefont mondjuk nem felvenni azalatt a kis idő alatt amíg együtt vagyunk? Vagy mindig vonalban kell lenni, különben otthon kukoricára térdepelés lesz büntiből? Nem együtt töltött napokról van szó, hogy a fél család már az FBI-l kerestesse azt a drága férjet, csupán pár óráról. Mi lenne ha még mindig tantuszos telefonok lennének? Bajba lennénk, mi? :)