..másnak vagy magának. Ez nem ér meglepetésként, az ember bármerre néz maga körül, hazudnak a munkahelyeken, a párkapcsolatokban, szülőknek, gyereknek, szomszédnak, postásnak, tanárnak, stb, stb. Az, ha valaki a nevét, életkorát, magasságát, súlyát, párkapcsolati státuszát nem a valóságnak megfelelően tölti ki itt, bocsánatos bűn. Vannak közöttünk, akik félnek a lebukástól, s kicsit ferdítenek, annyit, amennyivel el tudják magukról terelni a gyanút. Hasonló eset az is, ha valaki kis közösségben él, s nem szívesen adja meg a lakhelyét, nehogy beazonosítható legyen. Az azonban számomra is furcsa, ha rámír valaki, aki budapesti lakhellyel rendelkezik, csacsogunk, pár képet váltunk, s viszonylag későn böki ki, hogy Németországban él. Nincs bajom a távolsággal, nagy szerelemnél az ember van annyira buta, hogy be is vállaljon egy távkapcsolatot. Ő azonban nem kapcsolatot keres, lévén már van neki. Amikor rákérdezve, hogy Ok, de akkor Ő mit és hogyan képzelt el, csak hümmögés a válasz. Nem kapcsolatot keres, hisz az van neki. Nem virtuális kapcsolatot keres, vágyik egy ölelésre. De..vajon belegondolt abba, lesz olyan valaki, aki kigurul egy erősen kérdőjeles ölelés vagy szex kedvéért, valahol egy külvárosi motelban? Amikor javasoltam, hogy talán akkor helyben keressen magának valakit, akkor érezhetően megváltozott a beszélgetés hangulata. Sosem baj, ha hazudunk..néha kell. Néha magunknak is, könnyebb elviselni azt, amit az élet elénk tesz. Könnyebb mást hibáztatni, még ha mélyen érezzük is, hogy azt mi toltuk el. Azzal viszont nem lehet kezdeni semmit, ha valakinek ötlete és elképzelése sincs a saját életéről. Ezek az emberek mindig csodálkozással töltenek el. S habár ritkán lepődöm meg, ilyenkor mindig elgondolkodom, van-e értelmes élet a halál előtt.. :)