A lehető legegyszerűbb magyarázat, hogy ha valami jó, arról a fene se akar leszokni. Ezért olyan meghatározó az első, illetve első néhány élmény. Ha az alkalmi félrelépésben kevés volt az öröm, és utána nagy a lelkifurdalás, vagy mindjárt lebukás követte, akkor az illető aligha fogja úgy gondolni, hogy megérte. De ha az első menet kellemes, sőt, egyenesen frenetikus volt, akkor aztán nehéz lesz visszatérni a kalandmentes övezetbe. Mert a hűtlenség a megélhető kalandok közül az egyik legnagyobb. Tudom, van, akit a hegymászás fog meg, van, aki egy szál biciklivel vág neki a Földgolyónak, de legtöbbünk nem engedheti meg magának, hogy csapot-papot otthagyva megvalósítsa önmagát, meg aztán a fene akar állandóan nomád körülmények között tengődni, és lemondani az összes nyugati kényelemről. (Azt meg ugye egyébként senki nem állította, hogy a hegymászók, meg a maratoni bicajosok hűségesebbek lennének, mint a nagy átlag. Sőt, a hegymászókról inkább pajzán históriákat hallottam.) Olvasd el a teljes posztot itt: http://blog.viszony.hu/miert-olyan-nehez-leszokni-a-szeretozesrol/