Az alatt a 3 év alatt amíg Ő volt nekem a VISZONY, sokat és sokszor találkoztunk. Lényegében minden lehetőséget megragadtunk, hogy egymáséi legyünk. Az egyik ilyen alkalommal -ez még az elején volt- megkérdeztem mik a legtitkosabb vágyai, azok amiket mindig is szeretett volna kipróbálni, de sosem merte még csak kimondani sem, hogy mik ezek. Visszakérdezett: "Miért?" Miért akarom én Őt kinyitni? Kihozni belőle mindazt amitől még Ő is tart, mert még abban sem biztos, hogy a gondolat, az elképzelés neki elfogadható e, nemhogy nekem kiadja azokat. Azt feleltem: "Miért ne?!" miért ne oszthatná meg velem ezeket. Nem fogom kinevetni. Nem fogom kihasználni és visszaélni a bizalmával. Egyszerűen csak kíváncsi vagyok van e olyan amit nekem sem mer kimondani, vagy képes e vágyainak olyan földjére kalauzolni, ahol rajta kívül még senki nem járt. Kicsit hezitált. Elgondolkodott, beleharapott az alsó ajkaiba, elsimította arcából haját és határozottabban ismét megkérdezte:"Miért? Nem adtál konkrét választ az okra! Miért érdekel ez téged?" Mosolyogtam. Sosem volt vele könnyű saját magáról beszélni, de mikor Őt elemezgettük, mindig elővette amúgy is pengeéles eszét és igen jól tudott kitérni a konkrét válaszok elől. Most is így történt. Nézett rám és csillogó szemekkel várta, hogy erre mit reagálok. Számítottam részéről e fondorlatra, ezért nem ért meglepetésként az, hogy ismét ott tartunk mint 10 perccel ezelőtt. "Tényleg nem is sejted?" -kérdeztem- "Figyelj! Ha valakit közel engedsz magadhoz, megnyitod előtte testi és lelki combjaid, attól az még nem válik gondolatolvasóvá. Vannak evidens dolgok amik maguktól értetődőek, de engem nem az tesz boldoggá ha ezeket megadom neked, engem az repít a magasba ha Téged látlak szárnyalni. Miért áruld el nekem legtitkosabb vágyaid? Azért, hogy teljesíthessem őket. Azt és úgy tegyem Veled ahogy arra Te a vágysz." Mosolygott. Elővette huncut mosolyát és tovább faggatott: "De mi van ha csalódást okozok, ha olyan dolgokat fogok mondani amik téged megbotránkoztatnak, vagy éppenséggel te nem találod őket izgatónak, sőt mi több, undorítanak?" Megvallom erre a kérdésre nem számítottam. Valóban van egy két szituáció amiből kihagynám magam. Mi van ha ezek közül kerül felszínre pár? Felkészültem erre valóban? Hezitáltam. Észrevette és csipetnyi győzedelmességgel a hangjában mondta: "Na ügye..." Éreztem, hogy itt nem szabad hagynom, hogy azt higgye feladom: "Nézd, ez is része a mi kis 'játékunknak', a megismerés. Ha véletlenül olyat mondanál ami beigazolja félelmeid akkor arról őszintén elmondom a véleményem. Miért ne tenném? Mit veszíthetünk és mit nyerhetünk? Inkább nézzük ezt az oldalát. Ha Te elmondod a legtitkosabb vágyaid attól én belőled okosabb leszek egy picit. Szerencsés esetben teljesíteni is tudom őket ha meg olyanok amiket nem tennék soha akkor azokból meg Te ismernéd fel az én határaim." Kínos csönd fogadta monológomat. Látszott rajta, már nem hezitál csak erőt gyűjt, hogy kirepülhessenek belőle a gondolatai mint megfeszült nyilak az íjból. Vett egy nagy levegőt és elindított bennünket életünk legizgalmasabb utazására, a helyekre ahol csak Ő járt még. Szerencsére nem igazolódott be a félelme és nem mutatott olyan tájakat amik nem tetszettek volna nekem is legalább annyira mint neki. Drága Nők! Tegyétek Ti is amikor csak tehetitek. Nyíljatok meg és adjátok oda párotoknak a legtitkosabb vágyaitok kulcsát. Miért? Miért ne?! A félelmeitek, a szégyenlősségetek néha néha saját boldogságotoknak állja útját...