Icemyce profilképe

Megdöbbenés a határozottság

Icemyce, 2022-08-17

Ha jól emlékszem 30 éves voltam amikor ismerkedtem egy oldalon, és általában azok a Nők találtak meg, akik felismerték, hogy én arra vágyom, hogy nekik megadjam alaposan amire vágynak, sőt amit még nem éltek meg olyan igazából. Akkoriban én komoly kapcsolatot kerestem, de azért nem tiltakoztam, ha volt olyan lehetőség, hogy egy szenvedélyes dekoratív izgalmas Nő huncut óvatossággal kihasználni kívánta a potenciám, és a testi örömöket velem. Persze nem mindenáron bárki. A kis felvezető után most a sztori : Kölcsönös szimpátia, egy 51 éves nagyon dekoratív Nő, érezni lehetett az elejétől, hogy kiéhezett, és tényleg amikor találkoztunk...még csak sétáltunk, már azon fantáziáltam, hogy ezt a csinos jó testű fiatalos Nőt senki sem nyüstöli...na majd most igazán ájulásig nyomom :) De ami a történet címadója : Én mondtam neki, hogy egy Nő ha igazán át akarja élni az orgazmusokat, és tényleg a szex lételeme, akkor szinte egy csók is kiválthat orgazmust. Ekkor már nagyon kíváncsi volt, és én azt mondtam neki, hogy még a tanga le sem kerül róla, már az első orgazmusa meg lesz. Annyira nem tudta elképzelni, de közben tuti, hogy ezt át akarta élni, hogy fodagni akart egy üveg gyümölcs vodkába :) Belementem, mert engem hidegen hagy az a lónyál émelygős női pia, de a nő orgazmusa annál inkább nyeremény nekem, és attól iszonyat nagyot élvezek. Egy hotelbe mentünk semleges csatatér, leültünk a kanapénra...ja nem...egyből élem térdelt és a nadrágszíjat markolva a szemembe nézett... Hmm gondoltam magamban nem kellemetlen helyzet...jól kifacsar...aztán előre dőlve csókra csaltam, amitől különlegesen szép sóhajokkal vette a levegőt, mikor érzed, hogy a Nő vággyal teli és kielégítésére vár....ekkor igazolta, hogy tényleg imádok csókolózni, és punci nedvesítő csókkal támadok :) Elkezdett sz*pni élvezettel, de én az ágyra löktem úgy gyengéden, de olyan módon, hogy érezze "Itt most szanaszét lesz..." Aztán felette voltam, mint oroszlánhím csorgó nyállal a friss húst kóstolni kívánva és simogattam, de a tanga még rajta volt....vannak érzékeny pontok a testen...némelyik érintése erősebb rándulást hozott, mint amkkor a nyelvem hegyével kergettem a gumisra izgult mellbimbóit, aztán szinte kiabált...és markolta a párnákat, mind a kettőt eldobta a szoba közepéig és ficánkolt... Qvajó volt....szerintem ettől lettem én is vadabb, és csurdig hmm Mondani sem kell, volt minden irányból kinyaltam, és minden zegzugban k*rtunk, tusolás is megszakadt, ott is megkapta, és igazából nem is aludtunk, jól kihasználtuk a szoba árát, és nyertem egy üveg piát, de neki adtam, és mondtam neki, hogy nekem sokkal jobban tetszett mikor egymás után buszonvalahányszor élvezett lovaglás közben :P

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?

Titkos történetek:

wowwow profilképe
9/10
Edző terem wowwow, 2024-04-16

Nem voltam soha se egy nagy edzoterembe jaro. Telen hidegben valo futast viszont nem szerettem soha. Igy edzoterembe mentem. Sokkal...

Elolvasom
Napsugár profilképe
8/10
Parti séta Napsugár, 2024-03-23

Szeretett a naplementében sétálni, kiélvezni minden pillanatát a búcsúzó esti napsugarak cirógatásának. Ma különösen vágyott a vízpartra,...

Elolvasom
wowwow profilképe
8/10
Gitáros csaj wowwow, 2024-03-14

Estere valami buli érdekelt így elkezdtem nézegetni a neten mik a lehetőségek. Kicsit keményebb zenék mozgattak volna meg. Így eléggé...

Elolvasom
Pepe profilképe
8/10
Kaland a medencénél Pepe, 2024-03-04

Előttem úszol egy medencében, lassan, élvetegen, fenekedet minden tempó után kacéran kiemeled a vízből annyira, hogy még Kelyhedet is...

Elolvasom
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet