REDNEX profilképe

Márai Sándor-Így ...

REDNEX, 2016-11-20

“Már nem emlékezem telefonszámára. Csak arra emlékezem, hogy volt egy fekete kalapja, barna tollal. Aztán arra, hogy élni akartam vele, s megint, hogy egyszer meg akartam halni érette. Homályosan emlékezem szeme színére, mosolyára, egészen halványan bőre illatára is. Emlékezem a fájdalomra, melyet okozott; de csak úgy, mint ahogy egy régi haláleset fájdalmára emlékezik az ember. Emlékezem az örömre is, melyet kaptam tőle; de csak úgy, mint ahogy egy régi, bőséges lakomára emlékezünk, lakomára és dőzsölésre, melynek fogásait már elfelejtettük. Minderre emlékezem, halványan. De telefonszámára, melyet néhány esztendő előtt még oly gépiesen tudtam, mint ahogy az ember a kötőszavakat ismeri, nem emlékezem többé. Így halunk meg egymás számára. Először egy telefonszám hal meg. Aztán egy illat emléke. Aztán a test, melyhez a telefonszám és az illat tartozott. Aztán minden.” Márai Sándor

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?

Titkos történetek:

Tren profilképe
7/10
Wellness hétvége Tren, 2026-10-12

A hétvégére sikerült elszabadulnunk egy wellness hotelbe. Már este érkezünk meg, szinte minden vendég már az étteremben ül és vacsorázik....

Elolvasom
Mara profilképe
6/10
Édes befejezés.... Mara, 2026-10-07

A kávéfőző halk duruzsolása törte meg a lakás csendjét, miközben a friss kávé illata keveredett a bőrünkön maradt tusfürdő aromájával....

Elolvasom
Mara profilképe
7/10
Édes folytatás.... Mara, 2026-10-06

Lassan kicsúsztam Márk karjai közül,és a fürdőbe mentem. Megnyitottam a zuhanyt, majd beléptem a kabinba. Élveztem a forró vízsugarakat,...

Elolvasom
Mara profilképe
8/10
Édes légyott.... Mara, 2026-09-30

A megszokott kis titkos kuckónk felé hajtottam. A bensőm egyre jobban remeget, amíg parkolóhelyet kerestem. – Hol vagy? – olvastam a...

Elolvasom
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet