Szentendre, parkoló, a Duna melletti sétányon ülök egy padon. Ma itt fejeztem be a viadalom a lóerőkkel. Süt a nap, jó idő van, fáradt a kezem, a háttérben a motorblokk és a kipufogó halk pattogása jelzi, hogy a tempó neki is megfelelt, és a gép megérdemelt pihenőt kapott a menet után. Ülök a padon, kezemben üdítő és csak bámészkodom. A mellettem álló padon egy fiatal pár, akin látszik, hogy szerelmesek és csöppet sem létezik körülöttük a való világ. Kicsit irigylem őket. A fiatalságukat és, hogy szerelmesek lehetnek. Aztán bevillan egy kép, ismerős az a pad, én is ültem ott valamikor fiatalon, és így néztem én is a lányt ki később a feleségem lett. Aztán elkezdenek jönni az emlékek, és a fényképek csak úgy peregnek a fejemben, mintha egy nagy albumot lapozgatnék. Furcsa érzés kavarog bennem. A régmúlt életem, benne vidámsággal és sok jóval végigkísérve. Ami arra emlékeztet, hogy lehet így is élni, sőt most már tudom csak így jó élni. Itt arra az időre gondolok mikor csak az számított, hogy mennyire szeressük a másikat és nem az, hogy még több pénzt keressek a még nagyobb tv vagy az új kocsi miatt. Mert ezek a dolgok csak pillanatnyi örömöt szolgáltatnak és nem egy komoly megmaradó érzést és emlékeket. A mai világ teljesen más mint amit én szeretek, és ez az ujj, értékrendeket követő és pénzhajhász világ engem is beszippantott, ez által feledésbe merítve a régi életem boldogságát a család szeretetét aki mindig sok jót is adott és hiába figyelmeztetett nem hallottam. Olyan ember voltam, aki miatt most itt kerestek boldogságot. Mindent meg akartam adni nekik, csak nem jól csináltam, és a pénz mint eszköz nem elég, hogy szeretetet adj. Most itt ülök a padon, és pörögnek a fényképek a fejemben a gyermekemről, a volt feleségemről, a közös életünkről, ami a múlt és véglegesen lezárt élet immár 8 éve, és a szemem könnyes lesz. Már férfi vagyok nem gyerek, de ez mit sem számít, ha valami nagyon fontosat veszítünk el. A szív ugyan úgy fáj és a szem ugyan úgy könnyes lesz. Úgy hogy most becsukom az albumokat és elteszem mélyen a szívembe, hogy ne lássák, hogy sírtam. Mert már férfi vagyok és nem gyerek!