A zakatoló szívdobbanásaiddal együtt lélegzel, zihálsz. Imádod ezt az állapotot: egyetlen, forró burokba sűrűsödve, egymásba gabalyodva várod, hogy benned legyen. Csak utólag gondolsz bele, milyen sokáig tartott, míg eljutottál idáig! Kezdetben mindent megtettél, hogy partnerednek jó legyen, szinte szolgaian lested minden mozdulatukat. Ha nem volt jó neked, magadat okoltad, fel sem merült benned, hogy nem benned van a hiba… pedig benned is volt, csak nem jó helyen kerested. Idő volt, míg megtanultad, hogyha a saját testedre figyelsz, akkor egy apró szorítástól, váratlan mozdulattól átszakadhat a gát… és ez a bizony gát talán vele szakadt át először, még ha nem is tudatosan. Rögtön, az első együttlétkor annyira felpörögtetek, hogy le akarta húzni a bugyidat, de magadat is meglepő, egészen ösztönös mozdulattal eltoltad magadtól, miközben úgy fordultál, hogy láthassa a feneked és félig lecsúszott bugyid… ahogy hátranéztél, zihálva, kibomlott hajjal, és mélyen a szemébe néztél… talán ez a félig elnyílt ajkaidon játszó mosoly volt, amibe belekeveredett minden, ami csak egy nőben lehet ott egyszerre: vágy, kacérság, elérhetetlenség, odaadás, szemtelenség, kihívás. A szavak csak megközelítőleg jók arra, hogy annak a mosolynak ezernyi színből kevertségét leírják! Valami kattant benne, de benned is. Sosem felejted el, ahogy tisztán megérezted, nemcsak a saját erőidet, amiket ezerféleképpen használhatsz, hanem azt is, hogy minden mozdulatotok tökéletes lesz. Valami húz benneteket, már rég nem irányítjátok egymást, pusztán játékszerei vagytok egy sokkal nagyobb erőnek: a korábbi hullámzásból egybeolvadás, a helyenként még széttartó mozdulatokból egyetlen forró lüktetés lesz. És most itt fekszel, és zihálsz, szinte nyüszítenél, annyira várod már, hogy jöjjön. Amikor először csinálta, nem értetted, de most már élvezed, ahogy megáll, és homlokát a homlokodhoz nyomva, egymásból harapjátok ki a forró levegőt. A szeméremajkaid előtt lüktet két milliméterrel, de nem jön. Vár. Tudod, hogy ha majd beléd csúszik, ugyanez következik: zihálás, kezdetben kínzóan lassú, egészen apró mozdulatok. Nem tudod, de nem is érdekel, hogy mikor jön végre: elég, hogy tudod: jönni fog. Minden porcikáddal kész vagy befogadni, magadba szippantani, és többet nem is engedni el! Lüktettek.