Hosszú beszélgetések, sms-k, email-k, viber, messenger, egyik sem garancia a boldogságra. Pillanatnyi örömöket hajszoló emberek, akik utána a kifogások széles skáláját vetik be, ha már kezd kényelmetlenné válni a helyzet, nem mindenki de jó sokan. Jön a szeretőt akarok gondolat, aztán ha itt van aki komolyan az lehetne, jaj még sem fog ez nekem menni, mit is találjunk ki érzés. Ez a valóság, ébresztő!!!!! Tudom én rosszul gondolom, de a férjemet is úgy ismertem meg annak idején, hogy megkértem vigyen el egy körre a motorján. Mikor bemutattak egymásnak minket, hogy én lennék az, végig stírölt, majd közölte, bocs de nem. Visszakézből az jött elő belőlem, hogy semmi baj majd elvisz más, és sarkon fordulva ott hagytam. Mondhatnám ezzel a mondattal el is intéztük egymást egy életre, főleg mikor megállt előttem később, a motor kerekét a lábaim közé téve és kaján vigyorral nekem szegezte mikor érek rá. Valahogy a szeretőimmel is így vagyok. Akinek én kellek az majd utánam jön, vagy elgáncsol hogy nehogy faképnél hagyjam, de valami élénk reakcióra szükség van az biztos. Sokáig úgy ismerkedtem a protokoll szerint, hogy üzenetek, levelek, fénykép cserebere, telefon, kávé és jöhet az ágy. Ma már tudom felesleges ez a hosszú előjáték, érdekellek?... hívj fel, 5 perc alatt többet megtudunk egymásról mint ha irkálunk hetekig és álmodozunk olyanról ami lehet csak az marad. Persze, hiper szuper romantikus tud lenni, de romantikázhatunk akkor is ha már tudjuk igen szeretnénk kibontakozni egymásban. Fordítva elég rizikós ha személyesen még sem rezgünk egy síkon. A találkozásokból bármi lehet, az álmodozásokból ritkán lesz realitás. Én már csak tudom ;)