Bridget profilképe

Kintbent Veled?

Bridget, 2015-07-02

Szeretném, ha kint-bent lennénk... várj, mindjárt megmagyarázom. Az erkélynél kezdem, mert ott jöttem rá. Jobban mondva a loggián, ami olyanféle, mint egy hosszúkás kis szoba, vagy tornác, az előző lakó ugyanis beüvegeztette. De aztán a két középső üveget megcsináltatta széttolhatóra, így van egy majd kétméteres szabad erkély és marad a két végén még egy-egy jókora beépített kuckó. Kicsit fura, de ilyen. A kedvenc helyem a lakásban. Mert egyrészt szinte kinn vagyok a természetben, ott vannak karnyújtásnyira a fák, az énekes madarak, sőt tarka lepkék is, Budapest közepén, másrészt mégiscsak védett és bensőséges zug a lakásban és az életemben. Tudom, hogy elegánsabb lenne egy szép nagy terasz, talán kényelmesebb is, ebédlőasztallal és hintaággyal, esetleg cseppnyi gumimedencével... de az csak "kint van", én pedig félúton szeretek lenni. Se kint, se bent, jobban mondva kint és bent is egyszerre. Az sem mellékes, hogy egy büszke terasz mindig nyitva áll, az én loggiám pedig zordabb időkben bezárható. No, hát ilyen lehetne köztünk a viszony is: legyünk egészen bent, ami a testi-lelki meghittséget, bizalmat illeti, de ehhez nem szükséges állandóan benne lenni egymás mindennapi, apró-cseprő életében, konyhafiókjában, nagyszekrényében. Lehet, hogy ez megvalósíthatatlan álom, ám az is lehet, hogy igényeink találkoznak és ... ... és akkor már csak azt kell közösen kialakítani, mekkorák legyenek a széttolható üvegtábláink és mi maradjon a két védett zugolyban.

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?

Titkos történetek:

Tren profilképe
4/10
Édeshármas Lénával - 2. rész Tren, 2026-10-15

A kanapéra feküdtél. Én a szádhoz mentem, és őrülten elkezdtél szopni. Eközben Léna feje már a combjaid között volt. Óvatosan, de mégis...

Elolvasom
Tren profilképe
4/10
Édeshármas Lénával - 1. rész Tren, 2026-10-15

Lénát egy társkeresőn ismertük meg. 24 éves volt, 154 cm, vékony, szőke. Már régóta beszéltél róla, hogy szeretnéd megélni a leszbi...

Elolvasom
Tren profilképe
5/10
Wellness hétvége Tren, 2026-10-12

A hétvégére sikerült elszabadulnunk egy wellness hotelbe. Már este érkezünk meg, szinte minden vendég már az étteremben ül és vacsorázik....

Elolvasom
Mara profilképe
6/10
Édes befejezés.... Mara, 2026-10-07

A kávéfőző halk duruzsolása törte meg a lakás csendjét, miközben a friss kávé illata keveredett a bőrünkön maradt tusfürdő aromájával....

Elolvasom
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet