Szeretném, ha kint-bent lennénk... várj, mindjárt megmagyarázom. Az erkélynél kezdem, mert ott jöttem rá. Jobban mondva a loggián, ami olyanféle, mint egy hosszúkás kis szoba, vagy tornác, az előző lakó ugyanis beüvegeztette. De aztán a két középső üveget megcsináltatta széttolhatóra, így van egy majd kétméteres szabad erkély és marad a két végén még egy-egy jókora beépített kuckó. Kicsit fura, de ilyen. A kedvenc helyem a lakásban. Mert egyrészt szinte kinn vagyok a természetben, ott vannak karnyújtásnyira a fák, az énekes madarak, sőt tarka lepkék is, Budapest közepén, másrészt mégiscsak védett és bensőséges zug a lakásban és az életemben. Tudom, hogy elegánsabb lenne egy szép nagy terasz, talán kényelmesebb is, ebédlőasztallal és hintaággyal, esetleg cseppnyi gumimedencével... de az csak "kint van", én pedig félúton szeretek lenni. Se kint, se bent, jobban mondva kint és bent is egyszerre. Az sem mellékes, hogy egy büszke terasz mindig nyitva áll, az én loggiám pedig zordabb időkben bezárható. No, hát ilyen lehetne köztünk a viszony is: legyünk egészen bent, ami a testi-lelki meghittséget, bizalmat illeti, de ehhez nem szükséges állandóan benne lenni egymás mindennapi, apró-cseprő életében, konyhafiókjában, nagyszekrényében. Lehet, hogy ez megvalósíthatatlan álom, ám az is lehet, hogy igényeink találkoznak és ... ... és akkor már csak azt kell közösen kialakítani, mekkorák legyenek a széttolható üvegtábláink és mi maradjon a két védett zugolyban.