Ti nők, sokszor a férfiak szemére vetitek, hogy folyton hazudnak… Szerintem egy férfi képtelen hazudni! Várj, várj! Előbb hallgass végig, kérlek! A félreértés onnan adódhat, hogy a nők szerintem a hétköznapok költői: minden apró szépség megfogja a lelküket, sokkal érzékenyebbek a férfiaknál. Viszont a valóságban az a legborzasztóbb, hogy nem lehet elképzelni, egyszerűen csak: van. Rideg, könyörtelen, lapos. Mint ez az asztal itt. És mit tesz egy férfi, ha előre látja, mert az előrelátás mindenképpen a férfi dolga, ezen ugye nem fogunk vitatkozni? Szóval: ha a férfi előrelátja, hogy a nő kecses porcelántárgyra emlékeztető törékenysége és a valóság kemény asztalra hajazó szikársága közti, töréssel fenyegető majdani találkozást, mit tehet? Mi az egyetlen, amit tehet? A szavaival megpróbál puha párnaként odasimulni a valóság és a női lélek közé, lekerekítve a valóság kemény éleit, hogy úgy érezze a nő: pihe-puha ágyikóba esett, mint amikor édesapja dobálta magasra, és mindig erős kézzel elkapta és csak az ő kacagásától volt hangos az udvaruk… Nem, neked sohasem hazudnék! Biztos! Gyere, ezt most vegyük le szépen…