Ki a hibás? És mit számít ez?
Ahol hűtlenség van, ott hibásnak is kell lennie - mondják legtöbbször azok, akik úgy vélik, náluk van a bölcsek köve. Egyesek szerint a hűtlen mindenképp hibás, mert az nem megoldás, hogy félrelépünk (vagy akár csak félreérzünk). Mások szerint azzal van a fő baj, akit megcsalnak, hiszen nem adott meg mindent a partnerének. Sokszor látok olyasféle kijelentéseket, amely szerint vagy az egyik, vagy a másik felet illeti az összes felelősség - és persze legtöbbször abból a tapasztalatból indul ki mindenki, amit ő maga a saját életében, esetleg közvetlen környezetében szerzett. Az egész posztot itt olvashatod: http://blog.viszony.hu/ki-a-hibas-es-mit-szamit-ez
Csatlakozz!
Titkos történetek:
A kanapéra feküdtél. Én a szádhoz mentem, és őrülten elkezdtél szopni. Eközben Léna feje már a combjaid között volt. Óvatosan, de mégis...
ElolvasomLénát egy társkeresőn ismertük meg. 24 éves volt, 154 cm, vékony, szőke. Már régóta beszéltél róla, hogy szeretnéd megélni a leszbi...
ElolvasomA hétvégére sikerült elszabadulnunk egy wellness hotelbe. Már este érkezünk meg, szinte minden vendég már az étteremben ül és vacsorázik....
ElolvasomA kávéfőző halk duruzsolása törte meg a lakás csendjét, miközben a friss kávé illata keveredett a bőrünkön maradt tusfürdő aromájával....
ElolvasomEbben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.