Hihetetlen dolgok történnek velem. Az, hogy itt vagyok, csak egy a sok közül. Amikor regisztráltam, lövésem sem volt róla, hogy mit találok az oldalon. Néhány éve még elképzelhetetlen lett volna számomra, hogy egy ilyen oldalon nézelődjek, ismerkedjek. Lényegében egy megoldhatatlan kérdést oldottam meg ezzel.Itt esélyt kaptam arra, hogy keressek. A keresés velejárója, hogy úton kell lenni és mint tudjuk, úton lenni boldogság. Mit is keres az ember? Jó kérdés. Egyszer olvastam egy könyvben, talán Grandpierr Endre írta: " A művészeteket, a szépet, a természeti szépségeket úgy érthetjük meg a legkönnyebben, ha úgy tekintünk rájuk, mint résekre, amelyeken keresztül a világ mélyebb értelmébe nyerhetünk bepillantást." Az idézet nem teljesen pontos, de valami ilyesmit keresek én is, talán ez visz előre, talán a sorsom is ez, talán azért kaptam az élettől dolgokat , mert azt hittem, hogy már nem kell keresnem... Egy ideje rájöttem arra, hogy nem valamit keresek évtizedek óta, néha elég messzire eljutva (utazás, bulik, alkohol, stb), hanem Valakit. Pár napja azonban észrevettem magamon valami furcsa beletörődést, mintha ez a tűz, ami eddig hajtott, kezdene alább hagyni. Több esetben is fellázadtam már a sorsom ellen. Néha megfizettem érte. Talán kezdek belefáradni...Ugyan mit keresek itt? Az oldal történetének talán legelfuseráltabb bemutatkozó szövegével, 60kg-mal, totál álomvilágban élve? Egy emlékkép jött elő a múltból, majdnem húsz éve történt. Fősulis koli, este 10 körül molyosan dumálunk a haverokkal az élet dolgairól, miközben kikönyökölünk az ablakon a várost bámulva. Egyik barátunk egyszer csak belekiáltja a városba : "Éljetek emberek! Éljetek életet! Van olyan!" Akkor kissé poénosnak tűnt az egész. Kb három év múlva már nem annyira. Észrevettem, hogy telnek az évek és csak egy helyben állok. Kicsit belepörgettem, megfizettem érte, de belepörgettem... Aztán azt hittem, hogy megtaláltam azt, akit kerestem.Talán meg is találtam, de az idő telik. Ami akkor volt, az akkor volt. A Mostban kell élni, mert csak a Most létezik, a múlt és a jövő csak illúzió. Talán mégis jó helyen vagyunk itt ezen az oldalon (is), kicsit álmodozók, kicsit lázadozók, kicsit keresgélők, kicsit fel nem adók. Legalább az esélyt megadjuk magunknak, hogy újra zúgjon a fülünk csókolózás közben, újra tíz centivel a föld felett járjunk meg ilyesmi... Hogy mi ebből a tanulság? Aki nem tud úszni... :) Talán ettől azért egy kicsit több.