Bia profilképe

Képzelt előadás

Bia, 2022-05-07

Kolléganőimmel egy érdekfeszítő kereskedelmi előadáson vettünk részt. Nagyon be voltak zsongva az előadótól. Egész nap viháncoltak és susmorogtak. Én csak néztem rájuk és igyekeztem minél távolabb kerülni tőlük. Engem a rendezvény érdekelt. Az előzetes szórólapokat bogarásztam, mikor észrevettem, hogy nem csak engem érdekel az előzetes tájékozódás. Félresandítva ránéztem, hogy milyen anyagokat néz át éppen. Sajnálattal vettem tudomásul, hogy amit a férfi a kezében tart, az számomra még ismeretlen. Igyekeztem kivenni a füzetek halmaiból, hogy mivel is foglalkozhat. Elég erőteljesen koncentráltam, elragadott magával a kíváncsiság. Nem is vettem észre, hogy megállt és nem matatott tovább. Szemeimmel faltam a szavakat a papíron. Mikor végeztem, elégedetten tekintettem fel. Pillantásunk összeforrt. Teljesen megmerevedett a testem. -Vajon mióta nézhet?-Futott át az agyamon a gondolat. Egy fél fejjel magasabb volt. Barna haja rövid és gyér. Sötét szemei csillogtak. Mosolya elkápráztatott. Így álltunk egy darabig. Mozdulataival ő törte meg a köztünk feszülő merev csendet. A papírjait átvette bal kezébe és a jobbat már nyújtotta is felém. Kedves barátnőm akkor robbant be elém és örömmel újságolta, hogy megnyílt a büfé. Kérlelt, hogy együnk még valamit az előadássorozat előtt, mert ő éhen fog pusztulni hamarosan. Visszasandítottam a férfira, aki addigra megint a papírjait böngészte. Bólintva adtam beleegyezésemet a büfé lerohanásához és már húzott is magával. Elfoglaltuk helyünket a megadott helyen és bekonferálták az első előadót. Az általam futólag megismert férfi lépett a színpadra. A kolléganőim zsizsegtek mellettem. Ő volt az, akiért annyira be voltak zsongva. Meg kellett hagyni tényleg helyes. Átszellemülten hallgattam az előadását. Ittam a szavait és figyeltem a mozdulatait. A kötetlen beszélgetések közben újra és újra felelevenítettem magamban, ahogy az előadás végén kérdéseket tettek fel neki. Gondolatait összpontosítva a kezei fel és le jártak mellkasán. Belemerülök a gondolati képbe… A következő pillanatban már magam előtt látom meztelen felső testét és az én kezeim futnak végig rajta. Meztelen bőrét érintem. Érzem, hogy ujjaim a mellkasán lévő szőrszálakat szántják. Bizseregnek az érzékeim. A szemébe nézek, látom, hogy felizgatja a vágyakozásom. Átölel, végigsimítja a hátamat a lapockámtól egészen a popsimig, majd magához szorít. Csókja érzéki és izgató. Egyre jobban von magához és csókjai hevesebbek lesznek. Nyelve minden érzékemet megmozgatja úgy pörög nyelvem körül. Érzem merev farkát a ruhán keresztül. Mozgatom rajta holddombomat, és a csiklóm összepréselődik. Mély sóhajok szakadnak ki a testemből. Végig fut az élvezet egész altestemen. Beleremegek és elönt a nedvesség. Érezni akarom… Medencémet fel-le billentem és farkához dörgölőm magam. Sóhajt az élvezettől. Keze a popsimon pihen és magához szorít. Aztán elszakadok tőle egy kicsit. Kezemmel keresem farkát. Ujjaimat végigfuttatom rajta, teljes hosszában simogatom kemény férfiasságát. Engem újra elönt a nedvesség, ahogy elképzelem magamban. A vágytól ujjaim erősebben zárják körül. A szemébe nézek, vágytól ittas tekintetünk egybeforr. Egy halvány mosolyt villantok rá és kilazítom a nadrágját. Ő is megszabadít felsőmtől és a melltartómtól. Keze gyorsan hatol be a nadrágomba, bugyimba a nedves puncimhoz és ujjait végigfutatja rajta. Meglepődök. A testem zakatol a rámtörő vágytól. Combjaim szétnyílnak vágyom rá, hogy bennem legyen, de csak a csiklómmal és az ajkaimmal játszik én pedig lovaglok a kezén. Megmarkolja nyakamat és tartja fejemet, amíg hevesen csókol. Testem remeg az élvezettől. Ajkaiba nyögöm gyönyöröm. Magam szabadulok meg a nadrágomtól és a bugyimtól elszakadva tőle. Átölel és meztelen testemet testéhez szorítja. Csókol, miközben keze hátulról csúszik be a puncimhoz. -Hátulról akarlak.-és már fordít is meg. Még mindig hátulról izgatja a csiklómat. Aztán az ujja lassan végigfut a kisajkakon. Várom, hogy behatoljon. Nyögök a vágytól és a csípőmet mozgatom. Nagyon nedves vagyok. Az ujja lesiklik a puncimról a seggemre és már két kézzel markolja formás hátsómat. Makkját az ajkaimhoz illeszti. Felnyögök, ahogy belém siklik kemény farkával. Érzem minden centijét és nyomom rá magamat. Nyög az élvezettől, keze felcsúszik a csípőmre és erősen megmarkolva tart vele ellent a behatolásnak. Be akarom teljesen fogadni, mozgok rajta. Majd elkezd lassan dugni. Mélyen van bennem, újra és újra magára húz. Minden egyes behatolás élvezetem hangjait csalja elő belőlem. Imádom és akarom, hogy keményen magáévá tegyen. Ahogy nyög, az engem egyre jobban gerjeszt. Behatoláskor nyomom magamat a farkára. Egyre jobban gyorsítunk, ahogy élvezetünk nő. Sikítok a gyönyörtől. Érzem, izmai megfeszülnek, már közel jár. Farka lüktet és a gyönyör szétrobban bennem. Begyorsít és én az élvezettől már nem tudok magamról. Erősen húz magára. Sikítok a mámortól. Tövig nyomja belém és én újra elélvezek. Minden egyes pumpálásra jobban húz magára, élvezete hangjai hangosodnak és visznek magukkal. Puncim megfeszül farka körül. Nagyot lökve rajtam élvez el bennem. Forró spermája belém lövel. Sikítok és remegnek a lábaim…. És elfelejtettem hol vagyok. Arra eszmélek, hogy apró nyögések hagyják el ajkamat. Egy érintésre rezzenek össze. Ott áll mellettem és kedves tekintetével kissé aggódva méreget.

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?

Titkos történetek:

Napsugár profilképe
8/10
Parti séta Napsugár, 2024-03-23

Szeretett a naplementében sétálni, kiélvezni minden pillanatát a búcsúzó esti napsugarak cirógatásának. Ma különösen vágyott a vízpartra,...

Elolvasom
wowwow profilképe
8/10
Gitáros csaj wowwow, 2024-03-14

Estere valami buli érdekelt így elkezdtem nézegetni a neten mik a lehetőségek. Kicsit keményebb zenék mozgattak volna meg. Így eléggé...

Elolvasom
Pepe profilképe
8/10
Kaland a medencénél Pepe, 2024-03-04

Előttem úszol egy medencében, lassan, élvetegen, fenekedet minden tempó után kacéran kiemeled a vízből annyira, hogy még Kelyhedet is...

Elolvasom
Red hot moon profilképe
9/10
Ez kell, erre vágyok... Red hot moon, 2024-02-12

Vágyom rá mindig. Talán az ösztön hajt, talán valami túlvilági erő. Kapolódási pont. Kapcsolódni a másik fél álmaihoz, érzéseihez. A Csók...

Elolvasom
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet