Mondtam, hogy nem kellene, sok az a pár év amivel én hamarabb születtem, én tényleg korombelit keresek, de Ő erősködött, nem számítanak az évek a kémia az ami számít. Írogattunk erről-arról, hagytam magam meggyőzni, hogy ez most állítólag trendi, fiatalabb férfi, korosabb nő. Engem nem érdekel mi a trend, de az az igazság szerintem belül sosem öregszik meg az ember, én mindig az a világra rácsodálkozó, mindenkiben bízó liba vagyok, mint fiatal koromban. (A tükör sokat segít, hogy visszatérjünk a való világba.) Tehát megbeszéltünk egy találkozót. És találkoztunk! Esett az eső, a szél kifordította az ernyőmet, ott szerencsétlenkedtem, mikor megláttam, és nem hittem el hogy Ő az, aki engem vár. Kedves volt, szép volt, fiatal volt (hozzám), elindultunk az esőben, ismerkedtünk, beszélgettünk, és csak mentünk az esőben. Megnyugtatott, most, hogy lát, most sem számítanak az évek. Mikor ránéztem, azt éreztem ez egy álom, mikor összebújtunk az ernyő alatt, sután megölelt, megpuszilt,(nem megcsókolt), igen, ezt csak álmodom! Nevetgéltünk, ismerkedtünk, lassan úgy éreztem, mindig is ismertem. De az idő mindennek határt szab, egyikünk sem független, búcsúzni kellet! Már majdnem megkérdeztem, hogy ki hívja a másikat, mikor számomra váratlanul azt mondta köszöni, hogy megismert, de ennyi volt, számára nincs kémia! Hát mit mondjak, nem ezt vártam, és csak arra gondoltam, hogy mit kezdjek azzal az érzéssel, hogy nálam meg volt kémia!