Kedves Hölgyeim! Szeretném megköszönni azt a nagyfokú érdeklődést, amiben írásom után részesítettek. Megmondom őszintén átértékeltem ismerkedési szokásaim, mert ennél jobb módot még nem találtam az ismerkedésre. És ezáltal kedvet kaptam egy újabb szösszenet megírásához. Meg kell vallanom, írásban sosem voltam valami briliáns, pedig szóban elég jól tudom csűrni a szavakat, a dumám is elég lehengerlő tud lenni, ha valaki érdekes számomra. Mindig tetszett,ha egy ismeretlen emberrel kell beszélgetnem, kihívást jelentett, hogy találjam meg vele a közös hangot, mit engedhetek meg, mennyire lehetek közvetlen vele. És közben figyelni, hogy reagál arra amit mondok, lassan kiismerni és egyre közvetlenebbé válni. De úgy veszem észre, hogy az emberek nem szeretnek találkozni,elfelejtették a meghitt beszélgetések csodás hangulatát. Mindent írásban akarnak megtudni, de mért? Azt írok le amit akarok, nem fogja látni mikor a szemembe néz hogy igazat mondok-e, vagy csak neki akarok tetszelegni! Mért félünk találkozni? Lehet hogy csak beszélgetünk egy jót és utána elválnak útjaink, de lehet hogy epekedve várjuk majd az újabb találkozót!