Nagyon-nagyon tetszett, amit írtál! Hát igen, néha nagyon hülyén tudunk viselkedni, mi férfiak . Néha azért mert zavarban vagyunk, néha azért, mert szeretnénk megtalálni az utat, a „kulcsot” és ezért mindenféle témát bedobunk. Én például nem gondolom nagyon fontosnak azokat a dolgokat, amiket az írásodban felsorolsz. A munkahelyet, a lakhelyet, az iskolát, a devizakölcsönt. Még az sem, hogy hogyan nyomod ki a fogkrémes tubust. Ezeken semmi sem múlik. Illetve, de mégis. Érdekelnek, - hiszen minden érdekel, ami veled kapcsolatos - de nem ez a legfontosabb. Azért mert nem nézem a kedvenc sorozatodat, még lehet ez a világ legnagyobb szerelem, nem? Sőt még az sem a legfontosabb, hogy mi hozott erre a weboldalra. Ezer megfogalmazható és nem megfogalmazható oka lehet. És valahogy ezek intim okok. Talán később lehet erről igazán beszélni, de akkor már mélyebben is. Engem csak az érdekel, hogy tudunk-e egymásra mosolyogni? Tudunk-e együtt röhögni? Tudunk-e egymás szemébe nézni, tudunk-e beszélgetni? Tudunk-e egymásnak örömet okozni? Tudunk-e egymás számára fontossá válni? Megborzongok-e a hozzád érek és te megborzongsz-e? Ennek ellenére nem kezdhetem azzal az első randit, hogy „olyan gyönyörű vagy, hogy most azonnal belecsókolnék a nyakadba, hogy megérezzem a bőröd ízét”. Felteszem elég gyorsan egyedül maradnék a kávézó asztalánál. :-) És ilyenkor jönnek a hülye kérdések a hobbidról vagy, hogy milyen zenét szeretsz. Mint mondjuk mikor két kolléga együtt ebédel. Ez afféle egyensúlyozás a semmitmondó dolgok és a belső, intim szféra között. Kulturált, kimért beszélgetés... :-) Aztán egyszer csak megtörténik a csoda. Észreveszünk egy olyan mosolyt, ami egy kicsit más mint a korábbiak. És ilyenkor mi férfiak, - képletesen - levesszük a zakónkat... :-)