Ez a történet még nem volt, hanem majd lesz. Amolyan vizualizáció arról, hogyan képzelem a szeretősdit. A fejben kitalált dolgok, narratívák, érzések, koncepciók 'életre keltése' nem kis feladat, de olykor sikerül. És ez most túl fontos ahhoz, hogy ne sikerüljön. Vagy itt találkozom vele, vagy másutt, de ez előbb-utóbb bekövetkezik. Közhely, de okosabban ezt nehéz kifejeznem: nem tudom kit keresek, de ha meglátom, felismerem. Ahogy ő is engem. Ez persze sokkal felemelőbb lenne akkor, ha a virtuális helyett valós térben találkoznánk. Mozifilmes, émelyítő, szirupos kivitelben...egymást meglátni és azt gondolni "igenőaz", "úristen", "micsodakémia", "mostmeghalok", "akaromőt". Ó igen, ez a gyomorforgatóan idealista verzió, de ebben az esetben imádnám. Férjnél van, édesanya, nem akar kiugrani a házasságából. Ő is csak üveggyöngyöt keres a selymes, de szürkés homokban. És neki is van veszíteni valója, amit nem akar elveszíteni. Ismerkedés, puhatolózás, találkozók sora. Titokban, szuper-diszkréten, korábban egyikünk által sem látogatott semleges helyszíneken. Úgy gondolom, hogy majdnem mindenről beszélgetünk, vitázunk, közben pedig nagyon kíváncsiak vagyunk egymásra, fürkésszük egymás agyát, sokat nevetünk, olykor vállalhatatlanul röhögünk. Van, ami nem kerül szóba sosem: nem tárgyaljuk ki a családunkat, az másik élet, másik dimenzió. Így van jól. Politikáról sem ejtünk szót. Az élet általában véve is rövid, az együtt töltött kevéske idő pedig túl értékes lesz ahhoz, hogy akár egy percig is másra koncentráljunk kettőnkön kívül. Önző és odaadó idők ezek. Ahogy haladunk, a sóvárgás, a szenvedély felerősödik, egészen addig fokozzuk, amíg már nem kérdés, hogy mi következik. Őrülten jól érezzük magunkat, de legfőképpen: őrülten jól érezzük egymást. Együtt lenni nehéz, a szeretői logisztika igazi művészet. De megoldjuk. Betartunk néhány fontos szabályt és nem történik baj, nem sérül senki. A másik életünk zavartalnul zajlik tovább, másképpen nem is lehetne, mert akkor már nem lenne. Ez eleinte több erőfeszítést kíván, de idővel megtanuljuk kezelni. A találkáinkban nincsen rendszer. A "minden kedden ekkor és ekkor, itt meg itt" típusú rutin megölheti a szenvedélyt, ezért elfogadjuk, hogy hol így, hol úgy, egyik vagy másik helyen, kisebb-nagyobb időközönként lehetünk csak együtt. Nagyon ritkán egy-egy lopott éjszakát is összehozunk valahogy. Megtanulunk erőt és derűt meríteni a találkozók között eltelő várakozás miatt egyre fokozódó vágyakozásból. Nem kêszül, mert nem kêszülhet rólunk közös fotó, soha, semmikor. A közös emlékek valóban csak emlékek, csak a mieink. Megoszthatatlanok, posztolhatatlanok. Életünk végéig velünk, aztán sehol. Szörnyű ez, szörnyen szép. Így lesz, mert így érdemes lennie.