Felvételre került a Fővárosi Törvényszék IV. kerületi Bíróságán Tárgy: Meghallgatás bontóperi eljárásban Kelt, mint lent. A meghallgatást vezeti Dr. K.M. tanácsvezető bíró Bíró: Megállapítom, hogy a felperes és az alperes személyesen megjelent a meghallgatáson. Beadványukban egybehangzóan kijelentik, hogy 21 évvel ezelőtt kötött házasságuk felbontását kérik, indoklásként házasságuk végleges megromlását, és kölcsönös megcsalást neveztek meg. A szokványos gyakorlatnak megfelelően, a bíróság a döntés előtt köteles meggyőződni az indokok valósságáról, ezért kérem a feleket, adják elő álláspontjukat. Először a feleséget szólítom. Feleség: Tisztelt bírónő! Ahogy Ön is látja, sok éven át kitartottam a férjem mellett, holott már az első 10 év után megbántam, hogy hozzámentem. A kezdeti lángolást leváltották a hétköznapok, de ezt még természetesnek vettem, mert a saját életünk megteremtéséért dolgoztunk, utána meg a gyerekekért. Persze, hiányzott a gyengédség, de sok időnk nem volt ilyesmire. Aztán ahogy nőttek a gyerekek, egyre jobban éreztem, hogy valami kell még. Próbáltam beszélni erről a férjemmel, de mindig fáradt volt, meg ideges. Az együttléteink száma csökkent, jó, ha a havonta rám feküdt, de abban sem volt sok öröm. Próbálkoztam én mindennel, új frizura, csinos ruhák, de legtöbbször rám se nézett. Hazajött, megette a vacsoráját, beült a tv elé, vagy a számítógépét nyomkodta. Aztán tavaly meguntam. Úgy éreztem, még jár nekem valami, mielőtt megöregszem, nem lehet, hogy az élet így menjen el mellettem. Munkahelyen nem akartam ismerkedni, így amikor az egyik este észrevettem a tévében egy reklámot a viszony.hu ismerkedős oldalról, elgondolkodtam. Sokat vacilláltam, mit tegyek, de végül regisztráltam. Bíró: Értem, ez eddig elég szokványos eset. De mi történt azután? Feleség: Elkezdtem levelezni néhány férfival. Nem szexuális partnert kerestem elsősorban, hanem megértést. A levelezőtársak száma szűkült, míg végül csak egy valaki maradt. Az illető mintha lelki társam lett volna, pontosan értette minden gondolatomat. Ő is egy kiégett házasságból menekült a társkeresőre, elmondta, hogy a felesége mennyire nem viselkedik már nőként, ha kedveskedne neki, mindig kitalál valami kifogást, és hogy emiatt a házaséletük már szinte nulla. Hogy a felesége mennyire nem érti meg, hogy neki lelke is van, és esélyt sem ad neki, hogy felfrissítsék a házasságukat. Aztán amikor én is leírtam neki a saját problémáimat, felfedeztük, hogy nagyjából hasonló cipőben járunk. Azonos problémák, azonos igények, azonos hiányok. Innen már csak egy lépés volt, hogy az érzelmeink a felszínre emelkedjenek. Jaj, bírónő, ha tudná milyen leveleket kaptam attól az embertől… Olyan bókokat kaptam tőle, mint férfitól még soha, meglátta bennem azt a nőt, akivé válni tudnék egy igazi férfi mellett. Hosszú oldalakon meséltünk egymásnak az életünkről, a vágyainkról. Néha verset is írt… Látatlanban beleszerettem…annyira más volt mint a férjem. Aztán eljött az idő, hogy személyesen találkozzunk… Bíró: Köszönöm, bocsánat, hogy félbeszakítom, de látom, a férje már nagyon elmondaná a saját indokait is. Férj: Köszönöm bírónő. Persze, hogy szeretnék szót kapni, mert ennek a történetnek két oldala van. Amikor sok éve összeházasodtunk, úgy gondolom, szerelem volt a miénk. De ahogy az asszony is mondta, a hétköznapok erősebbek voltak, mindig volt miért aggódni, volt miért dolgozni. Aztán jöttek a gyerekek, hol ez, hol az aludt a közös ágyunkban, így egyre csökkent az esélyünk a házaséletre. Eleinte morogtam, de mindig az volt a válasz, hogy önző vagyok. Kerestem én a lehetőséget, de mikor néha magához engedett, akkor az volt az érzésem, hogy szeretne minél előbb túl lenni a dolgon. Elég illúzióromboló volt, na. Esténként maradt a tv, számítógép, de legalább nem idegesítettük egymást. Bíró: És maga mikor döntött úgy, hogy mást keres? Férj: Én is körülbelül egy évvel ezelőtt jutottam elhatározásra. Az egyik munkatársam mesélt egy társkereső oldalról, azt mondta, ő is talált partnert magának, pedig nem egy Adonis. Regisztráltam hát én is, és tényleg azt tapasztaltam, hogy a nők, akik ott vannak, megértőek, és éppoly elhanyagoltak, mint én. Néhánnyal leveleztem, másokkal randiztam, de egy olyan maradt, akivel az első pillanattól megértettük egymást. Meghallgatott! Tudja mekkora szó ez Bírónő? Elmondhattam neki a hiányérzetemet, hogy mennyit küzdöttem azért, hogy a feleségem férfiként nézzen rám, és hogy milyen süket falakba ütköztem. Aztán kiderült, hogy ugyanez pepitában. Hasonló a korunk, neki is két gyereke volt, és az a hülye férje – már bocsánat, ő nevezte így – észre sem veszi, hogy ő még mindig egy szexi nő. Küldött egy-két fehérneműs fotót, tudja Bírónő, nem olyan direktet, hanem olyan sejtetőset. Tényleg nagyon csinos és izgalmas volt a korához képest. Elkezdtem érezni, hogy ezzel a kapcsolattal tovább kell lépnem, és tudtam, ő sem mondana ellent. Megbeszéltünk hát egy randit. Bíró: Értem. Hosszú házasság, fokozatos elhidegülés, aztán titkos társkeresés. Hát, ha idáig eljutott egy házasság, és a felek beismerik, hogy félreléptek, vagy arra készültek, akkor nincs mit mondanom. Már csak egy valamire vagyok kíváncsi: hogyan derült ki a félrelépésük? Ellenőrizték egymás levelezését, vagy az sms-ket? Feleség: Mondod, vagy mondjam? Férj: Mondom én... Mikor eljött az első randi ideje, kiderült, hogy egymásra várunk egy kávéházban…