Régóta vagyok itt. Sokáig nem törtek meg a lap fenntartói, nem voltam előfizető. Aztán kénytelen voltam belátni, ha szeretnék szeretőt, és megengedhetem magamnak, mégis azzá kell válnom, hogy mások elérhessenek. Mivel bakból lettem gyúrva, elsőként mindig azt a kérdést teszem fel: Hibáztam-e valamiben? Aztán, ha nem a válaszom, akkor kezdek körbenézni. Sosem voltam bunkó, álmomban sem bántanék meg egy NŐT sem, ... írásaimban legfeljebb a tráfásan erotikus mondatokig megyek el. Sok lapon olvasom, e-mail címet meg fotót kérek, majd aztán eldöntöm, hogy pl. válaszolok-e. Sőt olyat is, hogy ha nem válszolok, próbálkozzatok csak tovább! Az elhanyagoltak őszinte beszélgetéseket, odafigyelést szeretnének. Hogyan várható az odafigyelés, ha magunk nem figyelünk mások érzéseire. Miért hiszi azt bárki is magáról, hogy tudja mit akar? A partnerkapcsolatokban maximum kereteket lehet állítani a viselkedésre, a körülményekre, a lehetőségekre .... Ha valaki a személyre is tud kritériumokat, akkor konkrét személyt keres. Munkám kapcsán, napi 30-40 emberrel találkozom. Egyel szemben sem ngedhetem meg azt a luxust, hogy ne vegyem komolyan. De ők a munkám, tehát - még ha jelentkező lenne is köztük -, közöttük nem keresgélhetek. Viszont az tény, napról napra egyre öntörvényübbek az emberek, és egyre többször szorítja le az úton nyamvadt Carismamat terepjárós Hölgy. Tényleg ez '89, vagy a demokráciának csúfolt világ hozománya? Csak: ha mi nem szeretnénk, akkor mások érzéseivel se játsszunk, ......... mert valahogy visszacsap. Valamikor biztos! És az mindig fáj!