Hányszor halljuk ezt naponta vajon? Munkában, boltban, otthon, edzőteremben, barátokkal, szomszédoktól. A világunk nem fekete vagy fehér (sajnos), persze a legtöbb kérdésre lehet(ne) igennel vagy nemmel válaszolni. Az emberek nem tudnak, mernek, akarnak nemet mondani. Félnek a reakciótól, amit kiváltanak ezzel a szóval. Elveszítik a munkahelyük, a vevőjük bizalmát, veszekedést, sértődést generálnak. Pedig..a félelmek sokszor nagyobbak, mint a valós reakció. S felszabadító nem kifogást keresni, hazudni a környezetünknek, szeretteinknek, saját magunknak, hiszen az "igen, de" az esetek nagy többségében nemet jelent. Nem ide tartozik, de pakolgatom az elintézendőket a naptáramban, sakkban nem vagyok jó, de ezt szeretem. Ahogy hétről hétre csúsztatok kevésbé fontos dolgokat, szembejött a halottak napja. Az őszről, halottak napjáról mindig egy vers ugrik be, habár ez a fórum nem az irodalomról szól, de nézzétek el ezt ma nekem. "Ne jöjj el sírva síromig, Nem fekszem itt, nem alszom itt; Ezer fúvó szélben lakom Gyémánt vagyok fénylő havon, Érő kalászon nyári napfény, Szelíd esőcske őszi estén, Ott vagyok a reggeli csendben, A könnyed napi sietségben, Fejed fölött körző madár, Csillagfény sötét éjszakán, Nyíló virág szirma vagyok, Néma csendben nálad lakok A daloló madár vagyok, S minden neked kedves dolog... Síromnál sírva meg ne állj; Nem vagyok ott, nincs is halál." Mary Elizabeth Fryea