Hűtlenség
Késő este volt. A férjem dolgozott, a kicsi aludt. -Gyönyörű vagy. Csak ennyit mondott. Hozzámlépett és a hátam mögött megállt. Megfogta a csípőm és gyengéden magához húzott. Eltűrte a hajam és a nyakam kezdte csókolgatni. Megőrjített. Tudta mi hiányzik a házasságomból. Mindig figyelmes és odaadó volt. Benyúlt a toppom alá és a hasam, majd a melleim simogatta, markolta. Aztán átfogta a vállam, másik keze a nadrágomban volt. Eltoltam a kezét, hogy felé fordulhassak, hogy csókolhassam, hogy megérintsem. Akartam őt. Néha az ajkába, a nyakába, vagy a vállába haraptam, miközben egyik kezemmel kiszabadítottam a már merev szerszámát nadrágjából. Megmarkoltam. Forrón lüktetett a kezemben. El borította mindenem a vágy és készségesen letérdeltem elé. A rabszolgája voltam. Bármit megtettem volna. Nem kellett hajszolnom, hamar a számba ürítette édes kéjnedvét. Ezután letérdelt hozzám, tudtam mi következik. Elnyújtóztam a szőnyegen, hagytam, hogy kényeztessen az ajkaival, a nyelvével, az ujjaival. Tudta hogy mire vágyom... Ujjaival akkor hagyta abba a játékát, mikor már nekem a legjobb volt, hogy aztán belém hatoljon. Végem volt... Remegtem, zsibbadtak a végtagjaim. Még jobban akartam. Könyörögtem, hogy mééég... Gyorsabban... Erősebben... Ne hagyd abba! Légy férfi!!! Megfordított, hogy kutyapózban tegyen magáévá. Ezt egyikünk sem bírta sokáig. Éreztem, hogy remeg. Gyorsított. Én is remegtem. Tudtam, hogy mindjárt végem, úgyhogy kinyőgtem halkan, mikor tudtam már, hogy neki is nagyon jó: -Élvezz belém...kérlek...!
Csatlakozz!
Titkos történetek:
A hétvégére sikerült elszabadulnunk egy wellness hotelbe. Már este érkezünk meg, szinte minden vendég már az étteremben ül és vacsorázik....
ElolvasomA kávéfőző halk duruzsolása törte meg a lakás csendjét, miközben a friss kávé illata keveredett a bőrünkön maradt tusfürdő aromájával....
ElolvasomLassan kicsúsztam Márk karjai közül,és a fürdőbe mentem. Megnyitottam a zuhanyt, majd beléptem a kabinba. Élveztem a forró vízsugarakat,...
ElolvasomA megszokott kis titkos kuckónk felé hajtottam. A bensőm egyre jobban remeget, amíg parkolóhelyet kerestem. – Hol vagy? – olvastam a...
ElolvasomEbben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.