A legszebb, amikor és ahogyan együtt mozgunk, noha látszólag olykor te engedsz, máskor én szédülök meg a belőled áradó forróságtól. Már a csóknál kezdődik: nagyra nyitod a szád és a nyelved útnak indul a szám felé, de amikor mohón megpróbálom elkapni a nyelvemmel, váratlanul elhúzod... folyamatos szerepcserékkel eljátszadozunk egymással, míg nem mindketten zihálunk. Ilyenkor szinte öntudatlanul egybeolvad a szánk, felfaljuk egymást! Mikor kicsit lecsillapodunk, folytatódik a játék. Végigsimítok a hátadon a fenekedig, lassan emelkedsz lábujjhegyre, csodálatos ellenhullámként mozog a tested. A fenekedbe markolok, egészen megemelek, éppen csak a lábujjaid érnek le a földre, érzed, hogy elvállnak a combjaid és a szeméremajkaid... ezt a mozdulatomat imádod a legjobban, főként, hogy pont abban a pillanatban hagyom abba, amikor a legmagasabbra csap az ár... A tenger hullámzik ilyen csodálatosan és megunhatatlanul. Időtlenül, mint most, mi ketten. Kívül a világ. Belül egy burokban, ahol csak mi vagyunk: a végtelen egy örök hullámzása.