Az utóbbi időben több történet szól arról, mennyire elvetendő és szerfelett udvariatlan, amikor egy hölgy egy kedvesen és jól megírt levélre nem küld választ. És mindig, amikor ezeket a történeteket olvasom, egyrészt megértés van bennem (tényleg! rossz érzés!!), másrészt mindig ott motoszkál bennem valami zavaró érzés. Mert, kedves sorstársaim, férfiak vagyunk, a teremtés fején a korona, az erősebbik nem, aki úgy is tud adni, odafigyelést és kedvességet, hogy nincs szüksége visszacsatolásra! Adott egy hölgy, aki naponta ötven-hatvan levelet érkeztet, iktat és szortíroz három példányban, archiválva. Mi másként jelezhetné udvariasan és csendesen, hogy egy adott férfi nem lett az első helyezett az ötvenből? Elvárható, hogy tényleg üljön le naponta egy órát, és rövid, frappáns ámde udvarias válaszban tudassa a t. hódolóknak, amit ők a válaszlevél híján (látom, hogy olvastad, mégsem válaszoltál!) is pontosan tudnak? Nem válaszolnak a nők? Nekem sem, persze. De férfiak vagyunk, és ha már bennünk is elfogy a tartás és belső energia, akkor hová lesz a világ? Nincs receptem arra, hogyan kell úgy írni, hogy válaszoljon az, akitől nagyon várom. Nincs mindent eldöntő megoldásom, nincs aranykulcsocska a női lélekhez (hé! ha valaki mégis találna ilyet valami obskurus webshopban, kérem a linket!!), csak odafigyelés, férfias, nyugodt belső erő és kisugárzás, és persze a keresés. Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek itt van valahol, mosolyogva a sok között az a párja, akit keres! Ám meglehet, nem találjuk meg elsőre.