Vandermanner profilképe

Ház az erdőben 1.rész

Vandermanner, 2022-01-22

...a kis rönkházhoz egy kavicsos földút vezetett, és szomszédoknak láthatóan nyoma sem volt, már-már kísértetiesnek mondható volt a közeli erdő miatt az egész környezet. Autójával óvatosan végiggurult az úton, megnyugtatólag hatott rá, hogy a férfi már ott várja, nem szívesen érkezett volna elsőként a találkozóra. Feltétel nélküli volt az egymás iránt érzett bizalmuk, ami a mai napig meg tudta lepni Clarie-t, most is az futott át rajta, hogy nincs más férfi akiért eljönne erre az isten háta mögötti helyre. Persze nem először találkoztak, tudta nagyon jól, hogy mire számíthat, és már a gondolattol belebizsergett az egész teste, karján megemelkedtek a szőke szőrpihék, nyaka kipirosodott és érezte, hogy lábai között forróság önti el a hétvége eseményei miatt. Valamiért eszébe jutott, hogy az első találkozásuk után nem gondolta volna, hogy ennyire megbabonázza majd és fenekestül felforgatja az életét ez a férfi. Tudta, hogy bizonyos vágyait elzárta magában előző kapcsolatai miatt, de azt ő sem gondolta, hogy milyen mélységekbe, milyen felfedezésekbe fog fejest ugrani a viszonyuk miatt. A találkozókra immár mind a ketten készültek valami extra meglepetéssel. Kezdetben szexi fehérneműkkel, majd kecsesebbnél kecsesebb játékszerekkel, mostanra pedig már bármivel, ami a hétköznapok során eszükbe juttatta a másikat. Testük teljesen nyílt és szabad terület volt a másik előtt. Az idők során közös volt az abbéli vágy, hogy még jobban, még intenzívebben, még hosszabban kényeztessék egymást, tökéletesen elmerülve az ízekben, illatokban, belemerítkezve egymás tökéletességébe. Az autó motorját leállítva, a visszapillantóba tekintett, megigazította napszemüvegét, majd egy határozott de mégis finom mozdulattal kinyitotta az ajtót. A férfi eközben a függöny mögül leste múzsáját. Szerelmes volt a fizikumba, élvezte minden pillanatát annak, ahogy a vékony derék úgy ringatózik minden lépésénél, mintha egyszerre lenne angyali és ördögi ez az összhatás ami benne van. A lakot már idejében előkészítette, számos meglepetést rejtve el a hétvégére, amíg egymáséi lesznek. Lassan elengedte a függönyt, ahogy a nő a bejárati ajtó elé érkezett és két lépéssel a kémlelőnyíláson keresztül kukucskált ki, hogy megcsodálhassa a nő oly finom nyakát. A zár kattant, a kilincs könnyen siklott a nő kezében. Egy pillanatra megállt a levegő kettejük között, majd Claire így szólt: - Üdvözlöm Mesterem! Sajnálom, egy kicsit elkéstem. Remélem nem haragszik rám - Lépj be kedvesem...csodálatosan nézel ma is ki. Helyezd magad kényelembe, máris keverek neked egy italt és ne aggódj, nem felejtem el, hogy megvárattál. Időben emlékeztetni foglak rá...

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?

Titkos történetek:

Napsugár profilképe
8/10
Parti séta Napsugár, 2024-03-23

Szeretett a naplementében sétálni, kiélvezni minden pillanatát a búcsúzó esti napsugarak cirógatásának. Ma különösen vágyott a vízpartra,...

Elolvasom
wowwow profilképe
8/10
Gitáros csaj wowwow, 2024-03-14

Estere valami buli érdekelt így elkezdtem nézegetni a neten mik a lehetőségek. Kicsit keményebb zenék mozgattak volna meg. Így eléggé...

Elolvasom
Pepe profilképe
8/10
Kaland a medencénél Pepe, 2024-03-04

Előttem úszol egy medencében, lassan, élvetegen, fenekedet minden tempó után kacéran kiemeled a vízből annyira, hogy még Kelyhedet is...

Elolvasom
Red hot moon profilképe
9/10
Ez kell, erre vágyok... Red hot moon, 2024-02-12

Vágyom rá mindig. Talán az ösztön hajt, talán valami túlvilági erő. Kapolódási pont. Kapcsolódni a másik fél álmaihoz, érzéseihez. A Csók...

Elolvasom
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet