Szélsebesen suhantak a fák a vonat ablaka előtt. Talán nem is a szerelvény száguldott, hanem a táj szaladt hátrafelé, hogy a mozgás illúzióját keltse. Csak most indult és máris a várakozás ülte meg a lelkét. Várta a megérkezést. Hosszúra nyúlt, a vonattal ellentétben lassan cammogó munkahét áll mögötte és most a pihenést reméli. Magát a nagy semmittevést. Az apartmanba előre ment a családja, s most csatlakozik hozzájuk kicsit késve. Csak ült és fáradtan nézte a házakat odakint. Mellette jöttek-mentek az emberek, jórészt diákok. Egyesek csendben, mások fennhangon diskurálva és élményeiket megosztva a csapat többi tagjával. Valaki a padlón húzta végig a bőröndjét, összesöpörve és maga előtt tolva a vonaton létező összes koszt. Megállt a tekintete. Most egy szoknya alól két női láb bukkant elő éppen az ülése mellett. Itt várakozott kicsit, míg túl nem jutott az emberi akadályokon, mások csomagjain, majd helyet foglalt odébb az egyik szemközti székben. Épp rálátott a hölgyre s nem is tudta levenni róla a tekintetét. Elindultak a gondolatai. Szép volt, ő pedig szerette a szépséget. Vonzotta a tekintetet. Nem kirobbanó bombanő, de stílusos és láthatóan adott magára, mely meg is hozta az eredményét. Rövidesen a nőnek is feltűnt, hogy figyeli, még ha nem is mereven bámulva gyönyörködött benne. Tűnődött, majd kicsit félrevonta a szemét. Pillanatig önmagán is elmerengve felidézte a az elmúlt éveit: munka, semmi magánélet, elhanyagolta magát, ellentétben a szemközti hölggyel. De miért is ne gyönyörködjön? Ismét felemelte a tekintetét, ám a nő le sem vette róla a magáét. Jódarabig szemeztek egymással majdnem rezzenéstelen arccal, majd azon kapta magát, hogy mosolyog. Önkénytelenül tört elő belőle s hirtelen tele lett energiával. Hol van már a nehéz hét érzése, a fáradtság és a gondok tömkelege? Most, itt valaki feltöltötte, szinte szemvillanás alatt repülni támadt kedve. Rákacsintott. A nő felállt, megigazította a ruházatát és egyet oldalt reápillantva elsétált. Követte. A zajos vagonból a csendesebb előtér felé vezetett az út. Kézcsókom! Szépsége túlragyog mindent! Kár, hogy ezt a férjem nem tudja. Senki sem tökéletes, én sem vagyok az. De talán ez éppen így jó. Van mit kipótolnunk egymásban. Talán még tenni is tudunk egymásért. Beszédbe elegyedtek. Ismerős sors, szinte tükörképek. Van kedve leszállni egy kis szünetre a Következő megállónál? Miért is ne? Mi a terve? Azt inkább nem részletezem, mert erősen arcpirító. Elég jó a képzelőerőm. Az csak előnyös - a nő szeme egyre jobban ragyogott. Valamit megpendített benne. Kis kávé után egy parkban kötöttek ki, ahol előtörtek a vágyak. Az első csók sem váratott sokáig magára. Lassú, átható, ölelésbe futó. Az elsőt második, harmadik követte bepótolandó az elvesztegetett éveket. Sok minden más mellett egyikőjük sem kapta meg otthon, de most hogy részesei lettek, már égető volt a hiánya. Átélték, amit eddig elmulasztottak. Egyre mohóbban, egyre többet. A dekoltázs mélyét feszegette a férfi ujja. Gombok sora pattant ki a helyéről utat nyitva a tapintásnak. Utazás a derék vonalaihoz, s lejjebb. Csakhogy az idő rohant, s egyre kevesebb maradt. Ám olyannyira felhevültek, nem volt megállás. Messziről hallatszott a dobogó szív tempója. S ahogyan esteledett, elnéptelenedni látszott a park. A fák között kötöttek ki egy padon. A férfi feltűrte a szoknyát, a nő lejjebb tolta a nadrágot, majd alkalmasabb helyre került a bugyi is. Mindkettőjüknek. Sikamlós út vezetett a nő testébe, ahogyan a férfi ölébe ült hátulról. A feneke a férfi tenyerében nyugodott. Egy darabig csak ültek mozdulatlanul. Feszültek mindketten: a férfi a nőben, a nő a férfire. S ahogyan korábban a csók is lassan indult vágtájára, most a mozgásuk is lassú tempóból robogott egyre gyorsítva. Közben a csikló is kézközelbe került, amivel bátran játszadozhatott. Egy halk sikoly hallatszott, s a férfi is elengedte magát. A vonathoz futva érkeztek. A leszállásnál pedig igyekeztek elkerülni egymás pillantását. Egészen a következő randiig. De akkor sokkal több időt adtak egymásnak.