Réka profilképe

Ha Te is arra vágysz, hogy Valaki vágyjon Rád

Réka, 2015-09-03

Úgy gondolom, hogy a mi történetünk nem mindennapi, ezért döntöttem úgy, hogy megosztom Veletek, esetlegesen reményt adva Néhányatoknak, akik csalódottak vagy nem pontosan azt találták meg, ill. kapták ezen az oldalon, amire/akire vágynak. Hiszen ez egy szerető-kereső oldal, ám ez sajnos nem mindenkinek egyértelmű, ill. nem egyszerű pont azt a szeretőt megtalálni, akire vágysz. Ez az oldal alapvetően nem éppen az érzelmi húrok pengetését tűzte ki célul, holott a nők legtöbbjének – legalábbis szerintem – még ha „csak“ szeretőt keres is egy párkapcsolat mellett, nemcsak egy testre van szüksége, hanem érzelmi töltetre is. Nekem mindenképpen! Emiatt ugyan kissé „félve“, ám azzal a jelszóval, hogy „vesztenivalóm nincs“, végülis regisztráltam az oldalon. És milyen jól tettem!!! Álmomban sem mertem volna gondolni, hogy pont itt fogom megtalálni ŐT! Ráadásul ilyen villámgyorsan, másfél nap alatt. Rengeteg levelet kaptam már a regisztrációm éjjelén rögtön, hiszen jóval több férfi van az oldalon, mint nő. Volt közöttük nagyon nyomulós, szexmániás, kedves, nagyon jó humorú és romantikusnak tűnő is. Én magam nem keresgéltem a pasik között, csak azoknak a profiloldalát néztem meg, akik nekem írtak. Aztán a regisztrációm utáni második napon feldobott az oldal az új felhasználók között Valakit, akin megakadt a szemem. Félreértés ne essék, nem a fényképe fogott meg, mert ott az arcának csak egy negyede látszott! Ám valahogy mégis úgy éreztem, hogy rá kell kattintanom, meg kell néznem a profiloldalát, el kell olvasnom, hogy Ő kit keres. Nagyon tetszett amit magáról, ill. arról írt, akit keres, ennek ellenére nem írtam neki üzenetet. És mégis mi történt ezután? Én kaptam üzenetet TŐLE szinte azonnal! Még akkor éjjel „beszélgettünk“ kicsit üzenetekben, gyors fényképcsere e-mailen, majd telefonszámcsere. Másnap délelőtt már csörgött is a telefonom és úgy beszélgettünk majdnem két órán keresztül, mintha már évek óta ismernénk egymást. Az azt követő napon pedig találkoztunk... És azóta mintha egy filmbe kerültem volna… Pontosan azt kaptam, amire vágytam! Pontosabban szólva, ha egészen őszinte akarok lenni, akkor annál sokkal többet! Törődést, figyelmet, gyengédséget, izgalmat… és SZERELMET! VALAKIT, akinek nemcsak a testére, hanem a személyiségére is vágyom, azaz a szó legteljesebb értelmében vett SZERETŐT. Hihetetlen ugye? Pedig igaz! Mindez már (vagy csak még?) 2 hónapja történt és valami egészen döbbenetes módon TÖKÉLETESEN egymásra találtunk mindenféle tekintetben. Annyira egy húron pendülünk, hogy az már egy hollywoodi csöpögős filmbe illő történet és néha már-már életszerűtlen, vagy ahogy mondani szoktuk: „ez nem is mese, mert ez annál sokkal-sokkal jobb és szebb”. Mindketten tudjuk, hogy „nem mondom ki, úgyis tudnád, bármit kérnél, megkaphatnád”, hiszen mi is kell nekünk? “Kézben a kéz, száz nevetés, fogakon gurul és le a szívemig szól. Fűben a hát, fény ölel át, így ér el a szád és megcsókol.” Ez az, amire mindenki joggal mondhatná, hogy ilyen nem létezik. PEDIG DE! Azt hiszem ezekre az emberi kapcsolatokra szokták mondani, hogy ikerlelkek – együtt gondolkodnak, éreznek, pár perc után is megértik egymást már fél szavakból is és érzik a másik minden egyes rezdülését még akkor is, ha nincsenek egymás mellett. Joggal gondolhatnátok, hogy ezeket a szavakat még a kapcsolat első, eufórikus fázisa szülte. Meglehet, de pont ez az az érzés, amire vágytam, ami az életemből hiányzott és biztos vagyok benne, hogy ennek az érzésnek a megtartásán mindketten „dolgozni“ fogunk, hogy ne múljon el. Kívánom, hogy mindenki valóban olyan kapcsolatot találjon itt, amilyenre vágyik – legyen az felületes vagy mélyebbre ható! Fontos, hogy önmagatokkal szemben is őszinték legyetek és valóban azt fogalmazzátok meg ezen oldal rövid bemutatkozó soraiban, amire igazán vágytok, ami igazán hiányzik! És akkor azt is kapjátok az Sorstól. Mert egyet sose feledjetek: “A Sorsot nem érdekli, hogy hiszel-e benne vagy sem!” 

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?

Titkos történetek:

Freeeman33 profilképe
6/10
Pötymögölès Freeeman33, 2026-08-05

Megvan a varázsa az első szex élményének is. Felfokozott izgalom, vágyakozás, kíváncsiság. És persze mindig a legjobbra a tökéletes...

Elolvasom
IfjúSzőke profilképe
5/10
Felborult élet: kiváncsiság IfjúSzőke, 2026-07-22

Egy kíváncsiság, ami túlment sok határon, de mindannyian élvezzük. 1.rész (igaz történet) Mindig is kíváncsi voltam. Milyen lenne ez...

Elolvasom
OXOX profilképe
6/10
Anna s az évforduló OXOX, 2026-07-15

Már egy éve összejártunk Beleszerettem de úgy igazából Égett a testem mindenem mikor vele voltam ez nem csak pillangók a pocakomban...

Elolvasom
OXOX profilképe
6/10
Anna és a kv OXOX, 2026-07-10

Sétálgattam az üzletben hogy mit is kell még vennem Egyszer csak egy hang Szia Zoli Odanézek Anna volt aki 5 éve nyugdíjba ment s...

Elolvasom
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet