Két szempár találkozik. Csak egy pillanat, amíg a két tekintet egymásba fonódik, mégis, az idő, ott, akkor nyomtalanul feloldódik a vágyak valóságában. Ebben a dimenzióban nincs idő, nincs tér, nincs semmi, csak Te, és én. Csak a meztelen tekintetek őszinte ölelése. Ha érzed, ha tényleg érzed nem szólsz, tudod, hogy a szavak üresek, suták, önzők. Együtt lélegezünk, szívünk egyszerre dobban s valóban egyek akarunk lenni. Mi, akik külön-külön egymástól elszigetelt kozmoszunkban férfiként és nőként bolyongunk, olthatatlanul vágyunk rá, hogy elszakítottságunkat feladva eggyé forrjunk. Aztán megérzem tested melegét, illatod. Mosolyra nyíló ajkaidon izzó alkony bíbor palástja ragyog. Kisujjad kisujjamhoz ér, s lassan egymásba fonódik kezünk. Lágyan húzol magadhoz. Szorosan összesimulunk. Mellkasomon érzem szapora szívverésed. Kezem kalandozni indul rejtett, titkos világok felé... Minden porcikád, tested minden pontja talány, a női test amelynél nincs tökéletesebb a Világon. Benned van az egész Univerzum, benned van minden, amiért érdemes élni, amiért érdemes meghalni...