mosolyalma profilképe

Fenn és lenn

mosolyalma, 2015-12-26

Kicsit több, mint 1 éve regisztráltam az oldalra. Az akkori nevem beszédes volt, az alkatomra utalt. Azért választottam azt, mert nem akartam senkit sem megtéveszteni és kíváncsi voltam, mennyi férfinak jön be a teltebb alkat. Rengetegnek. Legalábbis a levélmennyiség alapján ezt tapasztaltam. Aztán lehet, hogy egyeseknél minden mindegy alapon működik ez a dolog. November végén, egy vasárnap kaptam egy levelet. A srác (legyen K) felajánlotta, hogy küld fotót, hát éltem a lehetőséggel. Adtam neki email címet és lám, kaptam fotót. Nem volt meggyőző, de mivel úgy korrekt, megadtam a jogot a privát képeimhez. K-nak tetszettem fotó alapján. Hétfőn hazafelé végig beszélgettük az utat telefonon. Ez kb 40 perc lehetett. Leszögezte, hogy családos, nem kívánja a családját elhagyni. Ezzel nem is volt baj, én szintén családos vagyok és szintén nem kívánom senki családját sem szétbombázni. A telefonbeszélgetésünk után, a csütörtökre megbeszélt találkozót előrehoztuk szerdára. Elmondása szerint, Ő az első pillanatkor tudta, hogy kellek Neki. Nekem is tetszett, amit/akit láttam (a feneke valósággal elvarázsolt). Beültünk kávézni, ahol kellemeset beszélgettünk, majd babrálni kezdtem az ásványvizes üveggel, hátha egymáshoz érünk. Vette a lapot és a kezébe fogta a kezem. Gyorsan befejeztük a kávézót és elmentünk liftezni. Hűűű, a csókja. Valósággal bepörgetett. Utána még beültem picit az autójába, s ott folytattuk. Onnantól kezdve reggel üzenet várt, napközben telefonáltunk és persze, mindent tudtunk egymásról. Hetente legalább egyszer találkoztunk, de folyamatosan kapcsolatban voltunk. Az együttléteink fantasztikusak voltak, akár ágyban, akár autóban bonyolítottuk le őket. Ha Budapesten volt dolga, volt hogy csak ebédeltünk, aztán az autóban heves csókcsata, de volt olyan is, hogy egy parkolóban lettünk egymáséi. Nem ismertünk lehetetlen. Aztán szerelmet vallott. Úgy gondoltuk, hogy felnőttek vagyunk, kézben tudjuk tartani az érzéseinket. Már terveztük az együtt töltött éjszakát, mikor hirtelen vége lett. Ma sem tudom miért. Indok az volt, hogy gyanúba keveredett otthon. Vagy így volt, vagy nem. Ma már úgy gondolom, hogy ez nem is lényeges. Iszonyúan fájt, hogy vége lett, de túlléptem rajta. Ősszel „összefutottunk”. Vagyis, Ő látott engem, én nem láttam. Ismét beszéltünk pár alkalommal, terveztük, hogy összefutunk, de nem jött össze. Mindketten sokat dolgoztunk akkoriban, ezért nem találtunk időpontot. Jó lett volna találkozni Vele, hogy meg tudjam, jelent-e még nekem valamit, de ez már sose fog kiderülni. Köszönöm azt a rövid időt Neki, mert meggyőzött arról, hogy telten is jó Nő vagyok és köszönöm Neki, hogy olyan magasságokba (és a végén persze mélybe) emelt, amelyeket korábban nem ismertem.

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?

Titkos történetek:

Freeeman33 profilképe
6/10
Pötymögölès Freeeman33, 2026-08-05

Megvan a varázsa az első szex élményének is. Felfokozott izgalom, vágyakozás, kíváncsiság. És persze mindig a legjobbra a tökéletes...

Elolvasom
IfjúSzőke profilképe
5/10
Felborult élet: kiváncsiság IfjúSzőke, 2026-07-22

Egy kíváncsiság, ami túlment sok határon, de mindannyian élvezzük. 1.rész (igaz történet) Mindig is kíváncsi voltam. Milyen lenne ez...

Elolvasom
OXOX profilképe
6/10
Anna s az évforduló OXOX, 2026-07-15

Már egy éve összejártunk Beleszerettem de úgy igazából Égett a testem mindenem mikor vele voltam ez nem csak pillangók a pocakomban...

Elolvasom
OXOX profilképe
6/10
Anna és a kv OXOX, 2026-07-10

Sétálgattam az üzletben hogy mit is kell még vennem Egyszer csak egy hang Szia Zoli Odanézek Anna volt aki 5 éve nyugdíjba ment s...

Elolvasom
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet