"Fahrenheit 451 fok - az a hőmérséklet, amelynél a könyvnyomó papír tüzet fog és elég. Ha vonalazott papírt tesznek eléd - másra írj... " Juan Ramun Jiminez "Az utóbbi néhány estén bizonytalan érzés fogta el a sarkot szegélyező, a csillagfényben a háza felé vezető járdán. Úgy érezte abban a pillanatban, mielőtt befordult volna, valaki volt ott. Úgy tűnt: a levegő sajátos nyugalom színezi, mintha valaki itt várakozott volna, s csak egy pillanattal ezelőtt változott volna árnyékká, hogy átengedje őt. Talán orra szimatolt halvány parfümillatot, talán kézfejének vagy arcának bőre érzett meg egy pillanatra néhány fokos légköri változást, amelyet egy olyan személy okozhatott, aki előbb azon a helyen állt. Érthetetlen dolog volt. Valahányszor hátrafordult, csak a fehér járdát látta, ahol nem járt senki; s talán egy ízben, egy éjszakán látott valamit eltűnni, gyorsan, a gyep irányába, mielőtt megpillanthatta vagy megszólíthatta volna. De ezen az estén annyira lelassított, hogy majdnem megállt. Mintha legbenső énje elébe vágott volna, hogy helyette beforduljon a sarkon: nagyon-nagyon halk suttogást hallott. Lélegzés? Vagy csak nagyon nyugodtan várakozik valaki, és a jelenlététől összesűrűsödött atmoszferikus nyomást érezte meg? Befordult a sarkon. Az őszi levelek úgy zörögtek a holdfényes járdán, mintha a lányt lassú sétájában a szél mozgása és a hulló levelek ragadták volna magukkal. Lehajtotta fejét, mintha azt figyelné, hogyan érintette cipője a kerengő leveleket. Keskeny, tejfehér arcán valami nemes vágy ült, s kedves, kiapadhatatlan kíváncsisággal figyelt mindent. Tekintetében leplezetlen csodálkozás ült; fekete szeme úgy nézte a világot, hogy semmiféle mozgás nem kerülte el figyelmét. Ruhája fehér volt és suhogott. Montag szinte hallani vélte a lány kezének mozgását járás közben; aztán az alig hallható neszt, ahogy fehér arca megfordult, amikor észrevette, hogy lepésnyire van egy férfitól, aki a járda közepén várakozik. Fejük fölött a fákról néma neszezéssel peregtek a levelek. A lány megállt. s első pillantásra úgy tetszett, meglepetésében hátrahőköl, de azután életteljesen sugárzó fekete szemével úgy nézett Montagra, mintha a férfi valami csodálatosan szépet mondott volna. Montag azonban tudta, hogy szája mindössze egy “helló”-ra nyílt, s csak akkor szólalt meg újra, amikor látta, hogy a lányt szinte megbűvöli a szalamandra a karján és a korongba foglalt főnixmadár a mellén. - Hát persze - mondta -, maga az új szomszéd, ugye? - Maga pedig - elkapta tekintetét a férfi foglalkozásának hivatalos jelvényeiről - tűzőr. - Hangja elhalkult. - Milyen különösen mondja ezt. - Én… én csukott szemmel is meg tudtam volna mondani. - Miről? A petróleumszagról? A feleségem mindig panaszkodik - nevetett. - Sohasem tudom egészen lemosni. - Nem, azt nem is lehet - mondta a lány megilletődötten. Úgy érezte, a lány körülötte forog, maga után forgatja őt, csendesen megrázza, kiüríti zsebeit - anélkül, hogy megmozdulna. - Petróleum - mondta, mert már túl hosszúra nyúlon a csönd - az én parfümöm. - Igazán annak érzi? - Hát persze. Miért ne? A lány egy kicsit elgondolkodott - Nem tudom. A házak irányába fordult. - Nincs ellene kifogása, ha magával tartok hazafelé? Clarisse McClellannak hívnak. - Clarisse. Én Guy Montag vagyok. Jöjjön. Miért kóborol ilyen későn? Hány éves? Mentek az ezüstös fényben csillogó járdán, az éjszaka hol meleg, hol hűvös levegőjében, amelybe alig észlelhető kajszibarack- és eperillat vegyült. Körülnézett, és megállapította, hogy az évnek ebben a szakában ez lehetetlen. Csak a lány ment mellette; arca úgy csillogott, mint a hó a holdfényben. Tudta, hogy az ő kérdésein gondolkodik, és hogy hogyan is válaszoljon. - Nos - szólalt meg a lány -, tizenhét éves vagyok és bolond. Nagybátyám azt szokta mondani: a kettő mindig együtt jár. “Ha valaki kérdi, hány éves vagy - mondja -, csak azt feleld: tizenhét és bolond.” Milyen szép sétaidő ez. Szeretem szagolgatni a dobokat, s nézni őket. néha egész éjjel fenn vagyok, sétálok, és a napfelkeltét nézem. Csendben mentek tovább. Aztán a lány elgondolkodva így szólt: - Tudja, én egyáltalán nem félek magától. A másik meglepődött: - Miért is félne? - Olyan sokan félnek. Úgy gondolom, a tűzőrségtől. De hát végtére maga is csak ember… A férfi meglátta magát a lány szemében, mint két csillogó-ragyogó vízcseppben; feketének és kicsinynek, igen ölesen: még a szája sarkában a redőket is, mindent, mintha a lány szeme ibolyaszínű csodálatos borostyánkő volna, amely magába foglalja és sértetlenül megőrzi őt. Feléje forduló arca most olyan volt, mint valami gyengéd és állandó fénnyel csillogó tejkristály. Nem az elektromosság hisztérikus fénye volt ez hanem micsoda? A gyertya különös-kellemes, halvány és hízelgő világa. Egyszer gyerekkorában áramszünet idején anyja megtalálta és meggyújtotta az utolsó szál gyertyát. Az újra felfedezés rövid órája következett: ebben a világításban a tér elvesztette végtelen biterjedését, és nyugalmasan ölelte körül őket. Anya s gyermeke egyedül voltak, átváltoztak; abban reménykedtek, hogy a villany talán nem gyúl ki nagyon hamar… :)) " ................ A szex csupán a Szeretkezés halvány utánzata... Pótlék, semmi több. Szintetikus drog csupán. És a Szeretkezés gyönyörű virága először a fejben csírázik, ki, szökken szárba, hogy aztán teljes pompájában kinyíljon... :)) TI , ITT HÖLGYEIM, MIND SZERETKEZNI AKARTOK VALÓJÁBAN. NE MONDJA SENKI, HOGY NEM ÍGY VAN. BOLDOG ÚJ ÉVET MINDENKINEK!!!!! Ps: Akinek megadtam a hozzáférést a képeimhez, megköszönhetné legalább.. A Finom Udvariasság így kívánja. Minden előzmény nélkül mindenesetre többé nem teszek ilyent... ;) A Hölgyeknek is ezt ajánlom. Ahogy írva vagyon: "...Gyöngyeiteket ne hányjátok disznók elé.... Hogy fordulván, meg ne szaggassanak Titeket." ÉS... TÁVOL LEGYEN, HOGY EZZEL A KÉRELMEZŐT SZÁNDÉKOZNÁM MINŐSÍTENI. :))))))