Tamás profilképe

FAGYLALT :)

Tamás, 2019-03-28

… Sikeres vizsgát tett. Nagyon sokat tanult rá, ami miatt nem is tudtunk találkozni jó darabig. Ez nagy nélkülözéssel járt mindkettőnknek. A vizsga után csak nagyon kevés ideje volt, mert a munkahelyére vissza kellett mennie, de végre kiszabadulva a vizsga nyomása alól egy gyors ölelésre összefutottunk. Amíg megérkezett a lakásomra kigondoltam, hogy mit teszek Vele. Szeretkezésre nem volt elég időnk, előjáték és utána a zuhanyzás már nem fért bele, de mindenképpen kényeztetni akartam, jutalmul a sikeres vizsgájáért. Leparkolt a ház előtt. Kimentem elé és közben néztem a csodálatosan szép alakját. Szépen gömbölyödő derekát és formás fenekét. Belépett az ajtón. Tudat alatt megéreztem a hormonjait, amitől táncot jártak az enyéim, lángolt a testem. Összefonódtunk egymás karjaiban. Elvesztünk a szoros ölelésben. A végtelennek tűnő pillanat után kezembe fogtam az arcát és megcsókoltam. Éreztem a Rá jellemző puha és finom ajkait, mohón tapasztottam rá az enyéimet. Nedves forró táncot jártak a nyelveink, majd finoman beszívtam az alsó ajkát a számba. Ízlelgettem, játszottam vele. A nyakába pusziltam, az orromat megtöltötte a már jól ismert illata, megismertem mindközül, amiről csak Ő jutott az eszembe. Lassan ízlelgetve haladtam fölfelé a kecses nyakán, majd az ajkaim közé vettem az fülcimpáját. Az orrom pontosan a fülébe fújta a forró testem lehelletét, amitől egy apró nyögés hagyta el a torkát. A kezem közben, a blúza alá csúszott és a mellére tapadt, maszíroztam a drágákat. Kis aranyos, de jó tartású melleket tartottam a kezemben, sosem volt kedvencem a nagy mell. A másik kezem a nadrágjába csúszott, behúzta a hasát utat engedve neki. A bugyija már nedves volt, lassan finoman az ujjaimmal megsimogattam a punciját, majd erősebben hozzányomtam őket és úgy köröztem rajta. Behúztam a szobába ahol a kanapé is volt. Azt mondtam Neki, hogy most csak én fogom kényeztetni, Neki nem kell tennie semmit. Lehúztam a blúzát, kicsatoltam az övét, lehúztam a nadrágját. Mielőtt folytattam volna, megcsodáltam a csodálatos testét. Alacsonyabb volt tőlem, világos melírozott haj, vonzó arcvonások, hetykén ágaskodó mellek…. és a csípője…. az a szépen, nőiesen kerekedő csípője és feneke, az ami teljesen levesz a lábamról. A látványtól még nagyobb erőre kapva leültettem és egy párnára a hátára döntöttem a kanapén. Elé térdeltem, ráhajoltam. Éreztem az izgatottságól hullámzó mellkasát. Finom puszikkal üdvözöltem a rég látott melleit. A számba vettem az egyik mellbimbóját, finoman megszívtam, majd eközben bent a számban a nyelvemmel lefetyeltem. Neki olyan érzékeny volt a melle, hogy azt mondta, akár ettől is el tudna élvezni. Szerettem is kényeztetni őket :) A másik kezem felfedező körútra indult a csodás dombokon, betért kis időre minden apró és mély völgybe is. Lentebb csúsztam, közben puszikkal halmoztam el a lapos hasát, különös figyelemmel a köldökére is. Megérkeztem a célomhoz, a bugyi már teljesen tocsogott az izgalmától. Végignyaltam a nedves bugyiját, amire kéjes nyögdécselés volt a válasz, éreztem, hogy jó úton járok. Megemelte a csípőjét, szótlanul is kérve, hogy húzzam le róla a kis falatnyi textilt. Most már jobban hozzáfértem. Csodálatosan simára gyantázott punci tárult elém. Szó szerint tárult, mert a lábait már jó nagyra tette szét, szabad utat engedve nekem. Megfogta a fejem és közelebb húzott magához. Először, csak hogy tovább fokozzam a hangulatát, a combjainak a tövét puszilgattam meg, még éppen elkerülve az intim területeket. Felnéztem az arcára, ami vágyakozva tekintett le rám, a mellkasa már ütemesen járt föl, s alá. Megadtam Neki, amit szeretett volna, mélyen belenyaltam a nedves puncijába. A számat elöntötte az ismerős finom íz, imádom ezt csinálni, engem már ez a mennybe emel. Bármikor a kedvemre szívesen kinyalnám ezt a mézédes csuprot. A kezemmel széthúztam a nagyajkait, most már jobban elémtárultak a kisajkai. A csiklója már megvolt duzzadva az izgalomtól, így ott folytattam a nyalakodást. A nyelvem körben cikázott az érzékeny testrészén, majd utána lassú mély erősebb nyalásokkal is kényeztettem azt. Rátapasztottam a számat kéjtől duzzadt csiklójára és kiemelkedő kisajkaira, beszívtam finoman és a nyelvemmel a játszadoztam rajta. A fejemen éreztem a finom kezeinek a nyomását, ami megerősített, hogy tetszik Neki a “műsor”. Először a mutató, majd a utána a középső ujjamat is belecsúsztattam a hüvelyébe. Megkerestem a hüvely mellső falán azt a redős és már duzzadt részt, amit tudtam, ha simogatok, azzal hamarosan elérem a célomat. Nem is tétlenkedtem. Miközben a nyelvemmel a csiklóját nyalogattam, lefetyeltem, fel-le játszadoztam rajta, az ujjaim varázslatos táncot jártak a hüvelyben. Felfedeztek bent minden apró redőt, mélyedést. A középső ujjammal köröztem bent, azon az édes redős kis ponton. Az ujjbegyemmel fel-le izgattam azt. Utána amennyire csak tudtam mélyre toltam az ujjaim, hogy a belső részeket is kellő gondoskodásban tudjam részesíteni. Már éreztem, hogy egyre jobban zihál, nyögdécsel a tevékenységem nyomán, így picit gyorsítottam a tempón, mind a nyelvemmel, mind az ujjaimmal. A torkából előtörő siklotás és az orgazmustól remegő teste lett az elvégzett nyalakodásom jutalma. Finoman, lassan lefetyelve fejeztem be a kényeztetést. Kipirosodott arcával, még a levegő után kapkodva, hosszú csókok közepette merültünk el a végtelennek tűnő ölelkezésben. Rendbe tette gyorsan magát, majd elindult. Élettel telve, vidáman, kipirosodott arccal lépett ki az ajtón, sietve vissza a munkahelyre. Nekem ez volt az ajándékom a sikeres vizsgájához. Ez volt az Ő ajándéka. ami egyben nekem is leírhatatlan és kimondhatatlan boldogságot okozott. Ő az én finom, punc(i) ízű fagylaltom. Szeretem így kényeztetni, olyankor csak magával kell foglalkoznia, csak magára kell figyelnie, amikor teljesen át tudja adni magát a gyönyörnek, az élvezetnek, amikor belezuhan az általam előidézett eufórikus állapotba.

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?

Titkos történetek:

Napsugár profilképe
8/10
Parti séta Napsugár, 2024-03-23

Szeretett a naplementében sétálni, kiélvezni minden pillanatát a búcsúzó esti napsugarak cirógatásának. Ma különösen vágyott a vízpartra,...

Elolvasom
wowwow profilképe
8/10
Gitáros csaj wowwow, 2024-03-14

Estere valami buli érdekelt így elkezdtem nézegetni a neten mik a lehetőségek. Kicsit keményebb zenék mozgattak volna meg. Így eléggé...

Elolvasom
Pepe profilképe
8/10
Kaland a medencénél Pepe, 2024-03-04

Előttem úszol egy medencében, lassan, élvetegen, fenekedet minden tempó után kacéran kiemeled a vízből annyira, hogy még Kelyhedet is...

Elolvasom
Red hot moon profilképe
9/10
Ez kell, erre vágyok... Red hot moon, 2024-02-12

Vágyom rá mindig. Talán az ösztön hajt, talán valami túlvilági erő. Kapolódási pont. Kapcsolódni a másik fél álmaihoz, érzéseihez. A Csók...

Elolvasom
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet