ezt hallgasd meg
De tényleg, itt a levele, amiben leköverézi saját magát (a képeken ez nem látszik), aztán közli, hogy magasabb is (ami nem is biztos, mert kb a gimiben mérték utoljára a magasságom, az se ma volt). Ezeket elütöm egy poénnal, azzal, hogy "vízszintesben nem is látszik", meg "majd elboldogulunk valahogy". Nem válaszol. Nem érti a poént, nem tud rá reagálni. Amikor rákérdezek, hogy most mi a helyzet, annyit ír vissza, hogy nem tetszett neki, amit írtam. Te mit írtál volna a helyemben, kérdem tőle, de erre sem válaszol. Minden mondatot úgy kell belőle harapófogóval kihúzni. Nem tud flörtölni, a szavaiból süt a bizonytalanság és az önbecsülés hiánya. Amit nem én fogok neki megadni, egy online ismerkedős helyen. Bizonyára ismerkedne, szegénykém, de egyszerűen nincsenek meg hozzá a skilljei. Elvárja, hogy én vicces és szellemes legyek, udvaroljak neki, de cserébe ő nem tud nyújtani semmit. Az hagyján, de fel sem ismeri, hogy nem tud nyújtani semmit. Szellemi mélyrepülés. Katasztrófa ez a hely, tele olyan katasztrófaturistákkal, mint én vagyok.
Csatlakozz!
Titkos történetek:
A hétvégére sikerült elszabadulnunk egy wellness hotelbe. Már este érkezünk meg, szinte minden vendég már az étteremben ül és vacsorázik....
ElolvasomA kávéfőző halk duruzsolása törte meg a lakás csendjét, miközben a friss kávé illata keveredett a bőrünkön maradt tusfürdő aromájával....
ElolvasomLassan kicsúsztam Márk karjai közül,és a fürdőbe mentem. Megnyitottam a zuhanyt, majd beléptem a kabinba. Élveztem a forró vízsugarakat,...
ElolvasomA megszokott kis titkos kuckónk felé hajtottam. A bensőm egyre jobban remeget, amíg parkolóhelyet kerestem. – Hol vagy? – olvastam a...
ElolvasomEbben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.