Elkéstem. Csak pár percet, de ettől kicsit zavarban voltam. Nem szeretek késni. Az ilyen első találkozások alkalmával van bennem egy kis félsz, hogy vajon mi lesz majd. Szimpatikus voltál. Na persze a bajuszod megtette a hatását. Jó poénnak éreztem ezt a hirtelen találkozást. Nem vártam semmit. Unalmas volt otthon ülni egyedül. A meghívásod előtt éppen azon gondolkodtam, hogy beugrok kicsit a városba nézelődni. Beszélgettünk és közben az járt az eszemben, milyen lenne, ha megsimogatnál. Ha hozzám érnél. Vajon felizzana bennem a vágy? Vajon felizgatnálak? Egyre jobban zavarba jöttem. Nem ismertem magamra. Higgadtabb szoktam lenni. Hallgattam, amit mondtál, de az eszem teljesen másutt járt. Figyeltem, szinte minden szavadra emlékszem. Szerettem volna belelátni a fejedbe, tudni akartam, mire gondolsz. Szerettem volna máshol lenni veled. Erőt kellett vennem magamon, hogy ne tegyem fel azokat a kérdéseket, amelyek a fejembe kavarogtak. Mindenről beszéltünk, beszélgettünk. Higgadtan, jókedvűen. Közben egyre nagyobb megdöbbenéssel figyeltem magam. Régen éreztem,hogy valaki ilyen hatással lett volna rám. Sajnáltam, hogy ott, azonnal nem hívhatlak el hozzám. Az eszem birkózott a rám törő érzésekkel. Még most is borzongok. Már egyedül ugyan.