Számomra misztikus - talán mert sosem próbáltam még -, miképp lehet megismerni (és itt inkább az impulzusokra gondolok) valakit levélváltások alapján. Főképp az elején. Az e-mail csodálatos dolog, akár százszor is leírhatsz valamit, aztán kitörölheted és írsz helyette egy új mondatot. A legromantikusabb, legintelligensebb, leg..leg..leg formádat hozhatod.. És hol az igazság? Ha élőszóban elmúlik a varázslat? Mert mindenki szeretne jobb, ügyesebb, humorosabb (vagy van aki macsóbb/nőiesebb, rámenősebb) lenni. Imponálni a másiknak. Csak azt adni ami belőle a legjobb. Igaz ez a levélírón múlik, hogy képes-e rá.. De olvasni vajon könnyebb feladat? Egy sms-ből ráérezni, hogy vele... vele érdemes lenne... Egy bemutatkozó e-mailból leszűrni, hogy ő az akire vártál... Ha írok egy mondatot, vajon ugyanazt érzed-e amit én? Tudunk-e olvasni? Megérteni a mások gondolatait? Vágyait? Nem igazán. Nekem egy bemutatkozás érzések megmutatását jelenti, amiket átélek, amiket gondolok, ahogy az élethez viszonyulok, ami örömmel vagy bánattal tölt el, ami kihívásokat jelent, amire vágyom, amire szívesen emlékezem, amivel meg tud érinteni.. a másik..és én is meg tudom érinteni őt, ha megnyílik. Ígérgetni sosem szerettem, levélben sem, új ismeretségben meg főképp nem. Azt, hogy ki mit kap a másiktól nem ígéretbe kell foglalni.. azt az olvasónak kellene éreznie. És mégsem mindig érzi.. Olyanok vagyunk mint amikor nagy zajos tömegben kell beszélgetni: sokszor csak a saját hangunkat halljuk, csak annyi különbséggel, hogy itt ritkábban kérdeznek vissza.. hogy is értetted azt, hogy..? Lehet, hogy pont ezért, ha ritkábban is, de biztosan összejönnek itt átütő erejű kapcsolatok. Szememre vethetitek, hogy miről írok, hisz itt nem mindenki akarja mélyen megismerni a másikat.. vagy ha igen akkor nem feltétlenül lelki vagy érzelmi értelemben. Tudom. Látom. És? Ők is vissza fognak jönni újra. Meg újra. Egyszer, tízszer, sokszor. Vajon tényleg erre vágynak?