bőrödbe tépje vágyait kegyetlen legyen azt kívánod térdre hullsz előtte ha kell önmagad megalázod eldobod minden kincsedet nem is volt talán ami fontos úgyis magától rád talál sosem vagy egyedül mindig körülötted érzed bár merre is jársz mindenhol megidézed foltos őszi parkban a lépteit keresed hangjának véled a szellőt és utcákon át kergeted arcát látod víz tükrére vésve reszkető bőröd emlékszik még tenyerére úgy lépsz a köveken mintha Ő is hallaná úgy simítod ruhád mintha Ő is láthatná hozzá álmodod magad éjszaka érte ébreszt a reggel nappal neki mosolyogsz rá nevetsz fátyolos szemekkel csak szorítását éreznéd egyetlen érintését csak megszolgálhatnád vad ölelését tépje a bőrödbe vágyait írja testedre a múlhatatlan kéjt tegye gyönyörré a fájdalmat idézze nappal is az éjt emléke életen túl veled marad feledni soha nem lehet érte élsz újra meg újra minden földi életet