Atiapu profilképe

Elhavazva ...

Atiapu, 2020-03-26

A hegyekben voltam Veled, nagyon sok hóval körbevéve. Egy kutyaszánon siklottunk a frissen hullott, szűz havon. Semmi nyom nem látszott a hóban a miénken kívül. Sem emberé, sem állaté. Te prémekbe bugyolálva ültél a szánon utasként, én pedig hajtottam a kutyákat, akik eszeveszett tempóban haladtak a mögéjük kötött szánnal. Gyorsan haladtunk a célunk felé, ami fel is tűnt az egyik hosszúra nyúlt kanyar után. Néhány pillanat múlva a szemünk elé tárult egy kis völgy, aminek a közepén egy behavazott gerendaház állt. Megálltunk ellőtte, lekászálódtunk a szánról, és bevonultunk a házba. Begyújtottam a kandallóba, és amíg én elláttam a kutyákat, addig Te odakucorodtál a kandalló elé melegedni. Közben odakinn besötétedett, és ahogy visszamentem a házba, megláttalak Téged a kandalló előtt melegedni, és ahogy hátrafordultál rám nézve és gyönyörű arcod köré fényglóriát vont a kandallóban égő fahasábok lobogó lángja, olyan voltál, mint egy angyal. Amikor rám néztél és elmosolyodtál, akkor azonban már egy kicsit huncutabbá vált a kép. Odakucorodtam melléd én is és együtt néztük a kandalló tüzét. Aztán bebújtam a pléd alá kicsit helyezkedtem és az öledbe hajtottam a fejemet. Élveztem a helyzetet, a tested melegét, az illatát, az érintését. Simogatni kezdtem a lábaidat, a derekadat. Benyúltam a pólód alá, és izgatottan konstatáltam, hogy nincs rajtad melltartó. Bársonyos bőröd puszta érintésébe beleborzongva simogattalak tovább a ruha alatt is. Tovább helyezkedtem és mivel a póló elég bő volt, a fejemet is bedugtam a póló alá, és arcomat két szép melled közé fúrva csókolni kezdtelek. Éreztem, hogy a légzésed és a szívverésed felgyorsul. Számba vettem az egyik mellbimbódat, a nyelvemmel körözni kezdtem az udvara körül, majd szívogatni kezdtem, mint a kisgyerek, aki éhes. Közben a másikat a kezemmel ingereltem, körözve és kicsit ingerkedően csipkedve. Aztán cseréltem. Közben egyre melegebb lett a póló alatt. Lentebb vonultam, csókolgatva kerek pocakodat, majd lentebb érve foggal próbáltam lentebb húzni a bugyidat, hogy a nyelvemmel érzékenyebb részeidet is kényeztethessem. Hanyatt döntöttelek a takarón, amit közben már ledobtál magadról a prémekre, amiket még korábban a kandalló elé terítettél. Kis küzdelem után sikerrel jártam, és a bugyidat lehúzva rólad, végigcsókoltam a combjaidat, lábaidat. Aztán visszaaraszoltam a két láb találkozásáig, s érzékeny és kívánatos közükben sokáig elidőztem. Minden négyzetmilliméterét csókokkal borítottam. Lábaid közé térdelve nyalogattam, simogattam, csókolgattam a szeméremajkaidat, csiklódat, a puncid bejáratát, az ánuszodat. Mindketten egyre jobban felizgultunk. Közelebb araszoltam, feltérdeltem, kinyújtott lábaidat a mellemre fektettem és kicsit széttártam őket, és meredező farkammal simogattam tovább a benedvesedett, síkos csiklódat a belső ajkakat széthúzva, majd kicsit lentebb a puncid bejáratát. Aztán szép lassan bentebb toltam kőkeményre duzzadt farkamat és hörögve élveztem az őt körülvevő forróságot. Olyan jó volt bebújni, hogy az érzést csak körbeírni tudnám, pontosan leírni nem. Aztán a nyugalmat mozgás váltotta fel. Te a csípődet kicsit megemelve átkulcsoltad a lábaiddal a derekamat, én pedig újra simogatni kezdtem a melleidet, miközben csípőmet mozgatva a farkam ki – be sétált sikamlós puncidban. Nem érdekelt bennünket a kinti hideg, a külvilág zajai és történései. Ott és akkor csak mi léteztünk egymás számára. A kandalló melege és a szerelem testi beteljesedésének heve versenyre kelt egymással. És a szerelem heve győzött, mivel a kandalló tüzét csak a rárakott fahasábok táplálták, de a testi szerelmünk újra és újra erőre kapott, amikor valami váratlan, addig még általunk nem próbált figurát vettünk elő. Gömbölyű fenekedet keményen markolva igyekeztem minél beljebb jutni a puncidba, és felizgult golyóim is neki – neki ütődtek a popódnak. Olyan mélyre hatoltam, amennyire csak a testünk anatómiája megengedte. Egyszercsak megállítottál engem, lenyúltál a lábaid alatt a zacskómig, és simogatni kezdted. Azután helyzetet változtattál. Lecsusszantál rólam. Térdre és könyökre támaszkodva négykézlábra ereszkedtél előttem, és nyalogatni kezdted a zacsimat és meredező farkamat. Fürge nyelvedet és ujjaidat felváltva használtad. A makkom peremén köröztél a nyelveddel, mint én korábban a Te mellbimbóidon. Aztán hosszában nyalogattad, mint egy nyalókat, közben kezeiddel még mindig a zacskómat simogattad. Aztán bekaptad az egész makkomat, és most a szádon belül köröztél rajta a nyelveddel. Őrjítő volt. Megfogtam a fejedet, megállítottalak, és most én kezdtem el mozogni csípőből. A farkam lassan előre - hátra mozgott a szájában, miközben Te még mindig köröztél körülötte a nyelveddel. Kicsit előrébb hajoltam, elengedtem a fejedet, és egyik kezemmel felülről a fenekedet, a másikkal alulról a csiklódat kezdtem simogatni. Nem bírtuk sokáig ebben a helyzetben. Hanyatt löktél engem, fölém térdepeltél, meredező farkamat a puncid bejáratához igazítottad és ráereszkedtél, majd mindkét kezeddel a mellemre támaszkodtál. Meglovagoltál engem. Igyekeztem vadló módjára viselkedni, mozogtam erősen, de Te a padlóhoz szorítottál, így csak a csípőmet tudtam emelgetni, ami neked nem volt igazán ellenedre. Sőt. Aztán egy kis idő után hátra hajoltál, egyik kezeddel, megtámasztottad magad, a másikkal pedig újból a zacsimat kezdted simogatni. Cserébe én felemelkedtem kissé, és két ágaskodó melleddel tettem ugyanezt. A tempód egyre gyorsabb lett. Éreztem, hogy közelítesz az orgazmus felé. Én is igyekeztem veled lépést tartani, és nem sokkal később szinte egyszerre jutottunk a csúcsra. Belőled feltörtek a gyönyör okozta sikolyok, ahogy az orgazmus végighullámzott izzadt testeden, én pedig hörögve spricceltem nedveimet a forrón lüktető puncidba. Amikor a nagy hullám lefutott, újból fölém hajoltál és én apró csókokkal borítottam a fölöttem meredező melleidet, újra köröztem a bimbók udvarán nyelvemmel, és megszopogattam őket, miközben a fenekedet simogattam és markolásztam. A Te testeden pedig mindeközben apró kis utórezgések rohantak végig, hogy behozzák lemaradásukat a nagy orgazmussal szemben. Később magunkra húztuk a takarót és a prémek egy részét, és kandalló tüzének lassan pislákoló fényei mellett elszundikáltunk.

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?

Titkos történetek:

Napsugár profilképe
8/10
Parti séta Napsugár, 2024-03-23

Szeretett a naplementében sétálni, kiélvezni minden pillanatát a búcsúzó esti napsugarak cirógatásának. Ma különösen vágyott a vízpartra,...

Elolvasom
wowwow profilképe
8/10
Gitáros csaj wowwow, 2024-03-14

Estere valami buli érdekelt így elkezdtem nézegetni a neten mik a lehetőségek. Kicsit keményebb zenék mozgattak volna meg. Így eléggé...

Elolvasom
Pepe profilképe
8/10
Kaland a medencénél Pepe, 2024-03-04

Előttem úszol egy medencében, lassan, élvetegen, fenekedet minden tempó után kacéran kiemeled a vízből annyira, hogy még Kelyhedet is...

Elolvasom
Red hot moon profilképe
9/10
Ez kell, erre vágyok... Red hot moon, 2024-02-12

Vágyom rá mindig. Talán az ösztön hajt, talán valami túlvilági erő. Kapolódási pont. Kapcsolódni a másik fél álmaihoz, érzéseihez. A Csók...

Elolvasom
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet