Az előző szösszenetemben is igyekeztem racionálisan közelíteni a dolgokhoz. Most sem lesz másképpen. Elöljáróban annyit, hogy kb. másfél évvel ezelőttig fogalmam sem volt az ilyen és ehhez hasonló oldalakról. A volt barátnőm (10 évig tartó kapcsolat volt) kezdte el úgy két évvel ezelőtt az ismerkedésnek ezt a módját. Mivel a mai napig jó kapcsolatban vagyunk (nem úgy), ezért meg-megosztotta a tapasztalatait velem. Egy idő után kíváncsiságból (mint oly sokan) én is regisztráltam egy másik hasonló oldalon. Ez már a hatodik. Vannak köztük korrektnek nevezhetőek, mint ez az oldal is ahol most vagyunk, de vannak pénzlehúzósak is. Jó mókának tűnt kiismerni a működésüket. Nem iszom (még kávét sem), nem dohányzom, valamilyen „kábítószer” csak kell az embernek. És a Nők igencsak el tudnak kábítani varázslatos lényükkel, kedvességükkel, mosolyukkal, hogy a többiről ne is beszéljek. Tudnék, de most nem ennek van itt az ideje. Az érzelmes részek még várhatnak... Ahol fizetni kell, ott egy hónapra szoktam „belépőt” váltani. Ennyi idő alatt már elég tapasztalatot lehet szerezni. Ez az idő már lejárt, most „eszem a nem prémium előfizetők kenyerét”, mert ezt is meg kell tapasztalni. Aztán majd meglátom. Sok taggal leveleztem, és egy kicsit bele is fáradtam, mert igyekeztem tartalmas leveleket írni még azoknak is, akik nagyon messze laknak, tehát eleve „halott ügy”. Mivel most (is) sok a munkám, ezért kézenfekvőnek tűnt (a racionális elme döntése), hogy inkább itt írom le a gondolataimat (tapasztalataimat), mert ezt csak egyszer kell. A nők többsége tapasztalataim szerint szívesebben olvas olyan történeteket, amiben az érzelmeké a főszerep, de mire a végére érek a mondandómnak (nem ebben a levélben), talán felismerik, hogy ha változást szeretnének az életükben, akkor mit és hogyan kellene cselekedniük. Én már néhány éve elindultam ezen az úton. Olyan dolgok történtek velem (és sokszor a velem kapcsolatban állókkal), amikről álmodni sem mertem, amiket nem lehet csak a véletlen számlájára írni. Sajnos a legkülönlegesebbet nem mondhatom el még nevek nélkül sem (pedig regénybe illő), mert egy mégoly jelentéktelennek tűnő apróság is nyomra vezethet. És a hölgynek (aki nagyon ismert), van vesztenivalója. Akkor kezdeném, illetve folytatom. Itt is nagy a kínálat. (A kereslet már nem annyira.) Vegyük a párkapcsolatban élő nők nehézségeit, hiszen ők vannak itt többségben. Az első szűrő többnyire a kor. Aki ehhez (tól-ig) mereven ragaszkodik, az mindjárt jelentősen szűkíti is a kört. Ha a férfinak van fotó feltöltve, azokból is sok fennakad a szűrőn, mert többnyire a bemutatkozó sorok sem kompenzálják a külső adottságokat. Írni ugye bármit lehet, de a döntésben mégiscsak a vizuális ingeré az elsőbbség. A többi csak később jön, ahhoz meg idő kell. Kivételek persze lehetnek. Ugyanez a helyzet a később e-mailben fényképet küldőkkel, mert ott is szelektál az ember. És mielőtt fényképcserére kerül a sor, előtte még levelezni kell vele, valamelyest meg kell ismerni, hogy megbízható-e, stb. Mert mi van, ha mondjuk egy ismerősbe (kolléga, szomszéd) botlassz? Esetleg abba, akivel éppen együtt élsz és szintén félrekacsint. Ez az igazi bukta! Nem én jártam így (egyedül élek), egy ismerősöm. Az asszony végül is kimagyarázta magát, mondván, Ő csak levelezni akart , egy kis változatosságot vinni a hétköznapjaiba, (óvatosságból ez szerepelt a bemutatkozásában), de egy férfiről ki hiszi ezt el, mikor az adatlapján sem ez szerepelt. És ha ott lett volna, akkor hihető lenne? Költői kérdés, nem kell rá válaszolni. És akkor itt van még a földrajzi távolság. Egy újabb szűrő. Kis ország vagyunk, de... Aki ezen is átmegy...jönnek a levélváltások, személyes találkozó megszervezése... neki mikor jó, nekem jó-e akkor, hol... senki meg ne lásson... egyszer csak ott állunk egymással szemben, eddig még nem csalódtunk nagyot... És akkor majdnem következik az igazság pillanata, de arra azért még egy kicsit várni kell. Mert a KÉMIA még hátra van. Magához ölel, egészen jó... Csók...Ez is ok. Lassan eljön az idő, hogy hol történjen meg...Most már nincs majdnem, ez tényleg az igazság pillanata. Anatómiailag passzolunk-e, fogja tudni, hogy velem mit, hogyan és mennyi ideig kell.... vagy irányítsam? Egy kicsit feljebb (lejjebb)... most egy kicsit gyorsabban (lassabban)...még ne!, ne hagy abba! Meg tudok nyílni neki ilyen téren? Nem fog magában nevetni , ha mondjuk azt kérem tőle, hogy mondjon például mocskos szavakat, mert engem az indít be...és a többi és a többi... Még leírni is sok, de mindezt végigcsinálni... És lehet, hogy nem egyszer, nem kétszer...mire rátalálunk arra, vagy majdnem arra, akit keresünk. És ha még beszélgetni (!) is lehet vele (már ha van rá idő)... Ja, és nem kell fel az ágyból azonnal...nem gyújt cigarettára (már ha dohányzik)... Mit hagytam még ki?