A legutóbbi „találkozásunk” óta egyre többen biztatnak, hogy ne hagyjam abba az írást. „Örömmel olvastam a legutóbbi írásodban, hogy maradsz még, és továbbra is megosztod velünk a gondolataidat. Szeretem az írásaidat olvasgatni, szórakoztató , elgondolkoztató olvasmányok. Örömömben pontozni is akartam egy 10-essel a legutóbbit, bár sosem szoktam értékelni senkiét. Sajnos véletlenül mellényomtam a telefonomon és elküldte üresen. Így sikerült lehúznom a pont átlagodat, sajnálom. Bár olvastam hogy más is járt már így, de te nem ezért írod, így ez nem fog elszomorítani szerencsére. :-)” Nem szomorodtam el. De, itt és most ki kell jelentenem, hogy nálam hízelgéssel senki nem megy semmire. Keményen ellenállok minden csábításnak. Ádám is jól megszívta Évával. Ha az eszére hallgatott volna... „Cherchez la femme”. Mondjuk nagyon nem kellett keresni, az egyetlen nő volt a paradicsomban. A kis kívánós. Egy vacak alma miatt, mindannyian megszívtuk. Már akkor is az történt, amit Ő akart. A helyzet azóta csak rosszabb lett. Már nem csak az alma kell… De, félre az iróniával, mert még megharagszanak. Hiányzik az nekünk? Aztán leshetjük, mikor lesz szex... Egyikük azzal zárta a levelét, hogy: Na, most már eleget fényeztelek, az egód az egekben :-) Mivel prémium előfizető, tudtam válaszolni is neki: Köszönöm a "fényezést". Az egómat már sikerült szívós kitartó munkával leépítenem. Mára már csak annyi maradt, ami az egészséges működéshez elengedhetetlen. Ez másik reakció: Vallásos emberek, tudnak ám néha meglepetéseket okozni. Picit együtt éreztem Veled. Hogy miért? Férjem is igen vallásos, böjtöl, böjt idején nincs szeretkezés. .... Ezért is jó Téged olvasni, tanulok történeteidből. Az két kritikát is megfogalmazó levélből (a 11.-esre ) kiválasztottam egyet: „Azt mondod, le tudtad volna élni vele az életed, miért nem teljesítetted a kívánságát? Egy templomi esküvő számodra jelentéktelen, de azzal feloldottad volna a "gátlásait", és élhetnétek együtt boldogságban a sírig.” A válaszom: Rövid leszek. Mindent nem lehet beleírni egy történetbe, mert arra vigyázni kell, hogy ne legyen beazonosítható az, akiről szól. „Kívül állóként” többször átolvasom, és csak akkor töltöm fel, ha már én sem ismernék rá. Jó, ez enyhe túlzás. Ő már "kifelé" haladt, neki elég lett volna másfél-két hetente. Napi kettőt már nem is várnék el senkitől abban a korban, de ez azért nagyon kevés lenne. Élőbb-utóbb úgyis szakításra került volna sor. Ha szexuálisan ugyanolyan aktív lett volna, meg is tettem volna a kedvéért. Mondtam is neki, hogy mit csináljak, ha (sokszor még telefonbeszélgetés közben is) megkívánlak? Fojtsam el? Miért nem fordítod meg a kérdést? Miért nem alkudott meg Ő? Mert tudta, hogy az én igényeimnek nem tudott volna megfelelni. Akkor meg miért kérte, hogy vegyem el? Kinek akart megfelelni? Neki valójában azzal volt baja, ha kiderül, hogy ilyen idősen -még ha ritkán is- de kívánta. Igyekezett titkolni (a fia azért sejtett valamit), nem is mutatkoztunk nagyon mások előtt. Azokon a napokon is, amikor meglátogatta az anyját, nem arra indult el amerre én lakom (mert az anyja rákérdezett volna, hogy merre mész), inkább került 300 métert. Ott vettem fel, nehogy meglássák(!). Én benne voltam (10x annyit írhatnék róla, mint amit olvastál), tudom a mögöttes dolgokat is, hidd el nekem, jobban jártunk mindketten. Azt már most teszem hozzá, hogy egy kisebb szünet után azért is jött vissza hozzám, mert egy barátnője azt mondta neki, hogy: „Láttalak a múltkor, jól néztetek ki együtt”. Megint a másoknak való megfelelési kényszer… Volt egy rokonunk Selmecbányán, 65 elmúlt amikor először férjhez ment. Az anyám unokatestvére volt, még Ő sem értette miért…Talán magának akarta bebizonyítani, hogy mégis kellett valakinek. Két évig élt utána már csak… Egy részeges emberhez ment hozzá… Ezzel a mostani írásommal a magam részéről le is zárnám ezt a „vallásos kalandot”. Az előző írásaimban már megemlítettem Dr. Micael Ledwith nevét. Ő az, akit 1967-ben katolikus pappá szenteltek és 1980-1997-ig tagja volt teológusok azon csoportjának, akik személyesen adtak tanácsot a Vatikánnak az eléjük terjesztett kérdésekben. Ez lesz a 13. „rendhagyó történet”, szerencsére nem vagyok babonás. Ezzel be is fejezem az ezen a néven megjelent „szösszeneteimet”. Mivel már nem vagyok előfizető, ezért az "Illegalitásban" címet adom az utána következőknek. Az egyik előadásán Dr. Ledwith a menny és a pokol elképzeléséről beszélt, amikor egy 20 év körüli fiatalember azt mondta neki: „Tudod ez nagyon érdekes, de hála Istennek, nem vagyok vallásos. -Valóban ? Igen, tényleg nem vagyok vallásos. A szüleim sem hittek egyik vallás tanaiban sem, én is így nőttem fel. (Megemlítette, hogy 8 éves volt, mikor az apja meghalt.) -És mit mondtak neked, hová ment az apád, miután meghalt? Hát, azt, hogy a Mennyországba ment. -Ez nekem úgy tűnik, mit egy vallásos nézet. Tudod, a jó és rosszban való hit, hogy a rosszat megbüntetik, a jót megjutalmazzák stb. És a fiú, aki életében nem volt templomban, zsinagógában, vagy mecsetben, minden egyes alkalommal úgy válaszolt, mint egy mélyen vallásos ember. Eddig a történet. Az emberi problémák lényege, hogy korlátozott információk alapján akarunk szélesebb alapokon nyugvó jelenségeket értelmezni. Ami ez után következik, azok Dr. Ledwith nézeteit is tükrözik, és amelyekkel teljesen azonosulni tudok. A fejlődésünk útjában a legnagyobb akadály az, ahogy a kultúránk gyakran Istenre tekint: Egy Isten, aki fenn ül valahol, és lementi a laptopjára valamennyi cselekedetünket, és eldönti, hogy ezek kedvére valók-e vagy sem. És ha megbántottuk ? Rólam is lepereg minden, pedig én csak egy földi halandó vagyok, nem Isten. Mit számítana ez neki annyira? És ha megbántódna, az feljogosítaná arra, hogy örök szenvedésre ítéljen minket? Agyrém! Ebben a hatalmas Univerzumban, ahol több a galaxis, mint homokszem az óceánokban, hogy ebben a hatalmasságban, egy kis bolygón élő hívők-egészen pontosan férfiak- egy kis csoportja azt állítja, hogy kizárólagos jogot szerzett a Mennyország kapujának kulcsaihoz? És az Univerzum összes élőlénye a pokolban fog szenvedni az örökkévalóságig? Ha Jézus egyszer valójában feltámadna, azt hiszem, elsőként köztük csapna szét. Ezek az emberek nemrég még feljogosítva érezték magukat arra, hogy megkínozzanak és halálra ítéljenek, mert másképpen gondolkoztál, mint ők. Mégis, emberek százmillióinak tanítják a vétkezéstől, és az elkárhozástól való félelem elképzelését. Úgy gondolom, hogy bárki, aki elindul a megvilágosodás útján, az teljes mértékben képtelen lesz a bűnre. Mert attól félne, hogy elkárhozik? Nem. Vagy Isten büntetésétől, hogy nem nyer feloldozást? Nem, nem és nem. Egy megvilágosodott ember tudja, hogy minden tette reakciót vált ki, és nem fog olyan dolgokat tenni, amikkel később szembe kellene néznie, már csak önmaga miatt sem. Woody Allen két filmjében is arra a következtetésre jut: Ha el tudsz számolni a lelkiismereteddel, bármilyen gaztettet elkövethetsz, nem kell attól tartanod, hogy egy felsőbb hatalom megbüntet érte. Teszem hozzá, ezért olyan a világ, amilyen.