Ami a 11-es történetből kimaradt. Én igyekeztem úgy fogalmazni, hogy kiolvasható legyen belőle, valójában miért is íródott, de ez nem mindenkinek jött át. Egyvalakinek végképpen nem, és csak tippem van, hogy miért, mert a levelében nem tért ki rá. Sajnálom ha az írásommal - vagy egyes részeivel-régi sebeket téptem volna fel. Próbálom megérteni az indokait, hogy miért pont öregedő Casanovának nevezett, akinél - így fogalmazott - nem sok szánalmasabb létezik. Az öregedő helytálló megállapítás, igen, mindnyájan öregszünk, napról napra. Nem vagyok viszont (nem is voltam) Casanova (sem). Egy teljesen hétköznapi ember vagyok. Amennyiben Casanova is az volt, akkor elfogadom ezt a „besorolást”. Amennyire a lehetőségeim engedték, élveztem az életet. Sokat kaptam a nőktől, és azt hiszem ebből vissza is tudtam adni valamit. Ezután is igyekezni fogok, mert úgy érzem van még mit törlesztenem. Ha a levélíró idáig jutott az olvasásban és nem akarja újból átélni azt az érzést, amit a múltkori írásom kiváltott belőle, akkor most inkább kapcsoljon el. Írtam már arról, hogy minden élmény végterméke valamilyen érzelem, amit kémiai vegyület formájában eltárolunk későbbi felhasználás céljából. Így van ez sajnos a negatív élményekkel is. Elég egy apróság, egy elejtett szó, egy mozdulat, egy pillantás és ez az érzelem ismét kiváltódik. Újból átéljük azt, amit annak idején, pedig ha a jelenben tudnánk maradni, akkor ez nem következhetne be. Hiszen a múlt és a jövő csak az elménkben létezik. Legjobb tudomásom szerint nem voltam jelen amikor az írásomat olvasta (Székesfehérváron utoljára katona koromban jártam), és mégis engem okolt azért az érzelemért, amit akkor átélt. Tudom, hogy ez a „haragja” valójában nem nekem szólt, hiszen nem is ismerjük egymást, az adatlapját sem olvastam és Ő sem az enyémet, tehát csak egy régebbi sérelem juthatott az eszébe, amit más valakitől szenvedhetett el. Nem is említettem volna meg, ezt a kitérőt is csak azért tettem, hogy emlékeztessem a kedves olvasót arra, amit a meditációról mondtam, és aminek a segítségével egyszer és mindenkorra megszabadulhatunk ezektől a nemkívánatos érzelmektől. Persze, az is lehet, hogy a hölgy, miután elküldte nekem a levelet, a „jól megmondtam neki” hamis illúziójával zárta el a számítógépét. Ez átmenetileg segíthetett is neki, de egy hasonló élmény hatására megint aktiválódni fog a fájdalomteste, ez tehát nem a végleges megoldás. Tisztelem mindenki véleményét, még ha elfogadni nem is mindig tudom. Ide kívánkozik egy idézet Shakespeare-től: „Semmi sem jó vagy rossz, csak a vélemény teszi azzá”. Ugyanakkor nem árt megismerni ezeket a - sokszor nagyon eltérő-véleményeket. Nem mindenki találja meg itt a számítását, viszont lehet egy járulékos haszna is az ittlétünknek. Jobban megismerhetjük és megérthetjük a két nem eltérő gondolkodását, viselkedését, amit aztán hasznosíthatunk a későbbiekben. Itt mindenki anonim tud maradni ha akar, nem kell színházat játszania, mint ezt oly sokan teszik a „való világban”. Én itt is és „kint is” magamat adom. Volt is elég bajom a szókimondásomból, többek között ezért is van saját cégem már 30 éve. Az élet visszaigazolta döntésem helyességét. Nincs többé nálam is hülyébb főnököm. Itt vagyok én magamnak. Visszatérve arra, ami kimaradt. Nekem, ha nem lett volna világos, nem a hittel van „bajom”. A hit nagyon fontos, és mint tudjuk, „hegyeket mozgat”. Én is hittem magamban, hogy túl tudok jutni a nehézségeken (apám rokkant volt). A gond a mesterségesen felállított korlátokkal van. Ha nem a rég letűnt korokból fennmaradt, úgynevezett „értékek” szerint éled az életed, akkor ez lelkiismeret-furdalást idéz elő benned. Vannak római katolikus papok szerte a világban, akik küzdenek szexuális vágyaik ellen, és az ezekkel a természetes érzelmekkel kapcsolatos lelkiismeret-furdalásuk érzelmi fájdalommal tölti ki az életüket. És miért szenvednek? Mert a Pápa 1074-ben jól „megfontoltan” úgy döntött, hogy a papoknak cölibátust kell fogadniuk, megtagadniuk maguktól a testi örömöt. Talán a szex és a párkapcsolat területén meglévő tiltások a legfigyelemreméltóbbak a lelkiismeret-furdalást előidéző okok közül. Ha valakinek volt szexuális kapcsolata olyannal, aki a nem hivatalos partnere, lelkiismeret-furdalása lesz emiatt, és ha ennek híre kél, akkor ez a bűntudat még inkább elmélyül, hála egy olyan társadalomnak, amit arra programoztak elnyomói, hogy kérdés nélkül örököljön „értékeket”. Ki döntött így? A vallás. És ki vagy mi irányítja a vallást? Ezek az emberek nem olyan régen még nagyon hevesen támogatták azt a világnézetet is, hogy a Föld lapos. Ki mondta, hogy a szeretetünk kifejeződése egy másik ember iránt helytelen, kivéve akkor, ha ő a hivatalos partnerünk? Ha a közelmúltban meggyilkolt 19 éves lány politikus kuncsaftjáról kiderülne, hogy éppen annak a pártnak a tagja, amelyik vehemensen védi a keresztény „értékeket”, neki valószínűleg véget ér a politikai pályafutása. Mert aki vizet prédikál...Kinek a tulajdonában van a tested? Ki rendelkezik az érzelmeiddel? Ez a terület-a szerelem, a szex, párkapcsolatok- a bűntudat aknamezeje, ami rengeteg embert visszatart attól, hogy felvegye a kapcsolatot igazi énjével. Ha megnézzük, hogy mi az ami az emberekben érzelmi fájdalmat vált ki a szex és a párkapcsolatok terén, csupa programozott dolgot találunk. Nem arról szólnak, hogy mi a helyes vagy helytelen, hanem arról, hogy a társadalmat mire programozták az évszázadok során. És ha már elég bűntudatot keltettek benned, megmutatják a szenvedésből kivezető utat is. Kell a kuncsaft, az 1%, no meg az állami támogatás is. Ha műszerészként embereket operálnék (már ha lenne aki hagyná), akkor nagyon hamar börtönben találnám magam, a pácienseim pedig a temetőben. Mások viszont büntetlenül belepiszkálhatnak a lelkedbe. A történetben szereplő hölgynek is a római katolikus pap adott szexuális tanácsokat (!) Ki lenne alkalmasabb rá? Miért akarnak másokat is megfertőzni a zavaros tanaikkal? Ha a kezdetekkor lett volna szabad szombat, akkor a teremtéshez 5 nap is elég lett volna? Még 6 nap is kevés volt, nagyon össze lett csapva. Szökőár, tornádó, vulkánkitörés, hogy csak a legkedveltebb természeti csapásokat említsem. Béla bácsi, a DIGÉP meósa nem vette volna át, az biztos. Ezen még dolgozz egy kicsit fiam, mondta volna. Az a baj hogy nem írhattam meg minden körülményt, mert akkor esetleg ráismerhettek volna az illetőre, aki végül is csak áldozat. Volt egy rossz kapcsolata, amiben (elmesélte) szexuálisan megalázták. Talán Ő is rajtam keresztül akart bosszút állni? Én próbáltam segíteni neki, de végig azt éreztem, hogy a férfiakban már nem tudott megbízni. Neki fix pont kellett, az egyház biztosabbnak tűnt. Remélem befejezte a bosszúállást, mert olyan munkája van, amiben (jellegénél fogva) nagy hatással lehet a környezetére, és abban a korban még könnyű befolyásolni a rábízottakat. Remélem sikerült jól körülírnom. A másik pedig, akiről tudok és szintén kapott ilyen tanácsokat, emberek felett ítélkezik. Ezt szó szerint kell érteni, a neve előtt Dr. áll. Csak remélni lehet, hogy az ítélet meghozatalakor nem mérlegeli a vallási meggyőződést is. A történeteim fő célja, hogy egy kicsit elgondolkoztassanak, és ha emellett még némelyek szórakoztatónak is tartják, annak csak örülni tudok. Páran már sajnálkoztak is, hogy elbúcsúzom, de megnyugtattam őket, hogy egy kicsit még maradok, hogy kiírjam magamból azt, ami még belém szorult és fontosnak is érzek. Nem a pontokért csinálom, ezt már megírtam az egyik levelezőpartneremnek, aki amiatt bánkódott, hogy túl gyorsan akart pontozni és sietségében az 1-est nyomta meg. Attól én nem leszek boldogabb, ha 10-est kapok és boldogtalanabb sem ha 1-est. Mindössze a döntést segített meghozni, hogy még maradjak egy kicsit. Az előző írásom végén afféle számvetést készítettem, hogy mi is történt velem a másfél év alatt, a kalandozásom során. Mert nagy valószínűséggel nem folytatom tovább, de ha mégis, akkor nálam két oldal jöhet számításba, ez, és egy másik, ahol két olyan kapcsolatom is alakult, ami örökké emlékezetes marad. Előtte nem írtam egy sort sem (csak üzleti leveleket), ez itt jutott az először eszembe. Talán azért, mert már készültem a búcsúra, és gondoltam megosztom az eddigi életem során szerzett tapasztalataimat, hátha valaki tud hasznosítani belőle valamit. Ha csak egy ilyen lesz, már megérte. Elsőre nem tűnik ide tartozónak ami most következik, de mindjárt világos lesz, hogy miért hozom szóba. Menjünk vissza egészen a rendszerváltásig. Mindannyian tele voltunk lelkesedéssel, hogy végre saját kezünkbe vehetjük a sorsunkat, aztán nézzük meg hová jutottunk. Szükségszerű volt, hogy így történjen? Született optimista vagyok, de, azt hiszem nem történhetett volna másképpen. Ennek szerintem (és sokan osztják ezt a véleményt) egyszerű oka van. Az egyén tudatállapota a hibás, az, hogy nagyon sokan könnyen befolyásolhatóak. Ez nyomon követhető a mindennapok történéseiben. A fő helyen viszont a politika áll. Volt „ szerencsém” a kezdetekkor közelről megtapasztalni azt a tülekedést, amikor tized (huszad) rangú emberek élet-halál harcot folytattak a jó kis képviselői fizetés reményében. Ez minden pártnál fellelhető volt és a mai napig is igaz, tisztelet annak a kevés kivételnek. Rendhagyónak tűnik ezen az oldalon ilyesmiről „elmélkedni”, de ha az okokat keressük, akkor nagyon mélyre kell ásni, olyan mélyre, hogy néhány ásó nyele bele fog törni. Az evolúció…mint már annyiszor. Annak a vizsgálatát nem kerülhetjük meg, különben rossz következtetésre jutunk, abból meg csak rossz megoldások születhetnek. Minél intelligensebb egy élőlény, annál kevesebb nála az ösztönös cselekvés, és annál több a tanult viselkedési forma. Rengeteg törődést igényel amíg eléri azt a kort, amikorra önálló lesz. Erről bővebben fogok írni a Hufnágel Pisti alcímű történetben, ami a nők párválasztási motivációit fogja elemezni. Mi történik, ha az embert idő előtt magára hagyják és nem birtokolja azt a tudást, nem szerzi meg azt a tapasztalatot, amit normális esetben a környezetétől meg kellene kapnia. Óriási szükség lenne rá, hogy megfelelő válaszokat tudjon adni a kihívásokra. És lássuk be, kihívás az van bőven. És most nem a „gyere ki a kocsma elé” kezdetűre gondoltam. Hát ez történt a rendszerváltáskor is. Sok volt a „koraszülött” honfitársunk és a politika megbocsáthatatlan bűne, hogy meghagyta őket abban a hitben, hogy ha nem is rögtön, de néhány éven belül eljön a Kánaán. Az emberek jelentős hányada felelőtlenül, hol ide, hol oda szavazgatott, mindig azokra, akik a legtöbbet ígérték. Ígérni, meg gyereket csinálni a hülye is tud. Pedig érzelmi alapon legfeljebb párt lehet választani (azt hiszem itt nem kell bővebben ecsetelni, hogy még így is befürödhetünk), pártot szerintem nem. Az udvarláskor is az a helyzet, hogy balga módon el hisszük azt, amit el akarunk hinni. Csak utána dobjuk el a rózsaszín szemüveget, de akkor már késő. Jó esetben nincs még gyerek, úgy könnyebb az újrakezdés, más esetben legfeljebb annak örülhetünk, hogy milyen aranyosan is játszik a csöppség azzal a szemüveggel amit eldobtunk. És akkor még nem beszéltem a magas kamatot ígérő szélhámosokról, a televízión keresztül pénzenergiát küldő csalókról, a különböző jósokról, a soha ki nem csorbuló késekről, ami a betont is átvágja nem csak a megrendelőt, a különböző pontgyűjtő akciókról… napestig lehetne sorolni mi mindenre van (volt) vevő. Vajon meddig még? A végén megkaphatnánk az örök életet is, és ha elegendő bónuszunk gyűlt össze az örök boldogságot is. Nem most, és nem itt a Földön, az még nem megy. Ezekhez akciós áron juthatnánk hozzá bármelyik ilyen „intézménynél”, amelyek az általam is tisztelt és szeretett Jézus mártírhalálából élnek 2000 éve. Pedig Ő azt mondta, hogy Isten bennetek lakozik, nem kőből emelt építményekben (vagy valami ilyesmi), pontosan nem emlékszem, a lényegen mit sem változtat. Ha az emberi szervezet működésében hiba lép fel, megbetegszik, és azt is tudjuk, hogy a betegségek túlnyomó része lelki okokra vezethető vissza, tehát először ott kellene rendet raknunk, a fejekben. Ha tágítjuk a kört, és a Földünkre is „élő szervezetként tekintünk”, mint ahogy az is, akkor könnyen beláthatjuk, hogy mi vagyunk a Föld rákos sejtjei, és ha nem következik be paradigmaváltás, előbb utóbb elpusztulunk Az állat és növényvilág biztosan kitörő örömmel fogadná ezt az általunk nem kívánt eseményt. Az emberiség túléléséhez a vallásnak meg kell (ene) halnia. Én ebben hiszek. Csak gondoljunk az iszlám államra. Ma, „hála” a tv-nek és az internetnek, élőben nézhetjük a keresztes (vagy a 30 éves) háború kettőt. A helyzet sokkal komolyabb annál, semmint, hogy kulcsfontosságú döntések meghozatalát vallásos emberekre bízzuk. És ha valaki azt mondaná nekünk, hogy tudja, mi van a halál után, ne higgyünk neki. Egyetlen ember sem birtokolhat olyan mentális erőket, amik ezt lehetővé tennék. A természet törvényei egységesek az egész Univerzumban, ezek még az egyházakra is érvényesek. Említettem már Micael Ledwith-et. Felszentelt és megvilágosodott pap. Az Ő nézetei - nem mintha hozzá mérhetném magam -sok mindenben megegyeznek az enyémmel. Hitéleti kérdésekben a következő, már a kvantumfizikában is jártas generációt képviseli. Az értelem, ha lassan is, utat tör magának. Épp itt az ideje.