Tudatában volt vele, hogy mit művelt, és némi megbánás is érződött a hangjából. Tudom, hogy most megérdemelnék néhány pofont... Ezt már kifelé menet mondta. Igen, megérdemelted volna, de én még nőt nem ütöttem meg soha, és nem is fogok. Isten engem úgy segéljen! Azzal tisztában volt, hogy ateista vagyok, és erre a mondatra egy alig észrevehető mosoly jelent meg a szája szegletében, próbálta elfedni zavarodottságát, de ez nem igazán sikerült neki. Én sem voltam teljesen nyugodt, pedig régi „motoros” vagyok, átéltem már sok mindent és azt hittem, hogy engem nagy meglepetés már nem érhet. De ért... Aztán egyik pillanatról a másikra felnevettem. Most rajtad nevetek, mondtam, mert rajtad már csak nevetni tudok. Szánalmas vagy, de én is, hogy bedőltem Neked. Még jó, hogy vasárnap van, ne felejtsd el meggyónni amit tettél! De mindent, azt is amit velem tettél (nem tettél). Néhány szó arról, hogyan segít nekem az ilyen és az ehhez hasonló helyzetekben a meditáció. Egy közérthető példán keresztül világítanám meg, ami mindnyájunkkal megtörténhet. Ismerős a helyzet, amikor autóvezetés közben valaki bevág elénk és hirtelen fékezésre késztet? A férfiak többsége dudálni kezd, villogatja a fényszórót, és sűrű káromkodások közepette igyekszik megleckéztetni az elkövetőt. Elé vág, majd lefékez, hogy megtudja a rohadék mit tett az imént. Mintha nem tudná. Régebben én is éreztem ilyen késztetést, de a cselekvésig már nem jutottam el. Ma viszont már teljesen hidegen hagy a dolog, mert tudom, hogy magamat is feldühíteném vele, annak meg semmi értelme. Megtanultam uralkodni az elmémen. Azt gyakoroltam, hogy hogyan tudok ki és belépni egy érzelemből. Ha el tudtam kapni a pillanatot, mielőtt még az érzelmeim elindították volna a cselekvést és vissza tudtam húzódni belőle (majdhogynem kívülről figyeltem magam), akkor ezek már nem tudtak eluralkodni rajtam. Kellő figyeléssel már ment a két állapot közötti oda-vissza váltás. Nagyjából olyan ez, mint amikor az ember az ébrenlét és az alvás határán van, és ha nem ura a helyzetnek, belealszik egy álomba, ami felett már nincs hatalma. Ismerős az intelem? Számolj tízig, mielőtt cselekszel! Most már erre sincs szükségem! És most menjünk vissza az időben néhány hónapot. A hölgyet már vagy 20 éve ismertem, szimpatikusak is voltunk egymásnak, de akkor volt egy nagymellű (ez akkor fontos részlet volt) barátnőm és nem akartam váltani. Neki alig észrevehető mellei voltak, még nekem is nagyobb van, amit a tornának „köszönhetek”. Később kiderült, hogy még az is a kibélelt melltartónak volt köszönhető De ezt akkor még nem tudtam. Most tegyünk egy kis kitérőt. Tapasztalataim szerint a nőkről könnyebb a bugyit ”leimádkozni”, mint a melltartót. Ennek sok oka lehet. Nyilván közrejátszanak az agyonretusált „műnők” a reklámokban, a férfiak vélt vagy valós elvárásai, vagy a túlzott megfelelési kényszer...Könyörgöm, ne ezen agyaljatok ha abba helyzetbe kerültök. Néha rákérdeztek- amikor még csak leveleztünk-, hogy milyen az ideálom? Én mindig őszintén megmondtam, hogy nincs, mert ha lenne, valószínűleg még mindig azt keresném. Egyébként meg mindig az, akivel éppen vagyok. Ilyen egyszerű. Nem mellékesen a hálószobámat többcélú felhasználásra alakítottam ki. Egyfelől, ahogy a „végzet asszonya” barátnőm fogalmazott, olyan kuckós, bebújós, rejtett (vörös) világítással, ahol nyugodtan elengedheti magát az ember, nem kell azon agyalni, hogy elkenődött a sminkem, mennyire látszik a narancsbőröm, mert akkor és ott ez nem fontos. Másfelől, ha este olvasgatok, annak is tökéletesen megfeleljen. Ezt csak azért jegyzem meg, hogy ha volt zavaró körülmény nála, az nem a körülményekben keresendő, hanem bennem, vagy a fejében. Nemrégiben újból összehozott minket a „sors”. Egyikünknek sem volt éppen kapcsolata, így aztán néhányszor találkoztunk (csak úgy), mert jól el tudtunk beszélgetni, és mert élveztük egymás társaságát. Kiderült, hogy néhány éve a vallásban találta meg „önmagát”. Rendben van, mondtam magamban, engem ez soha nem zavart, ez mindenkinek a magánügye. Pár nap múlva megcsókoltuk egymást. Nem úgy mint az a lányregényekben, vagy a csöpögős tv sorozatokban, teljesen rendhagyó módon. Nagyon aranyos vagy, kíváncsi lennék működik-e a kémia is közöttünk, ezért arra gondoltam megcsókolnálak, hogy kiderüljön, van-e jövője a kapcsolatunknak vagy megmarad a barátság szintjén. Mit mondjak, fantasztikus volt. Éreztem, hogy neki is, mert hosszú percekig szünetet sem tartottunk, és minden jel arra mutatott, hogy itt hamarosan folytatás következik, csak már nem álló testhelyzetben. Erre az előéletéből következtettem, legalábbis amit azelőtt hallottam róla, mielőtt vallásos lett. Ha valakiben kétely merült volna fel az én hajlandóságomat illetően, azt most gyorsan el kell oszlatnom. Gondoltam sima ügy lesz...Nem lett az...És nem csak az első alkalommal... Talán 5-6 olyan kapcsolatom volt eddig, amiben ilyen elementáris erejű vonzódást éreztem valaki iránt. Pedig volt köztük néhány az egészségügyi határértéket meghaladó szexuális vonzerővel rendelkező is, legalábbis külsőre. Csak hát a kémia... Talán 10-15 percig csókolóztunk, minden mozdulata a boldog végkifejlet lehetőségét hordozta magában, olyan erősen tolta hozzám a csípőjét, hogy gondolatban már ezerszer le is játszottam a folytatást. A kezem már ott járt, ahol a „legfontosabb” szervem szeretett volna, de nem akartam siettetni a dolgot, hagytam, hogy az Ő „játékszabályai” szerint haladjunk. A légzése egyre szaporább lett, egyre erősebben kapaszkodott a nyakamba, pár másodperc múlva az ujjaimat is elöntötte a forróság és a derekát is szorosabban kellett fognom, mert már alig tudta tartani magát............................................................................................................... Így álltunk percekig, megvártam amíg a lábába visszatért az erő. Gyere, menjünk az ágyba mondtam, én ott jobb szeretek állni, mert ebben a helyzetben amiben most vagyunk, én kétszeresen is állok... Nem, nem, nem, mondta, vagy inkább kiáltotta, miközben én igyekeztem az ágy felé vonszolni. Ez különbözött attól az ellenkezéstől, amikkel az ember néha találkozik, és nem is akad fenn rajta különösen. Ha ez kell a boldogsághoz... De ez más volt. Az rendben van, ha ezt egy tizenéves lánnyal éled át. Abban a korban ez még elmegy. De egy 59 éves nőnél... Mert annyi volt. Nekem eddig Ő volt a legidősebb, a legfiatalabb meg éppen a 16-ot töltötte. Ezt csak azoknak mondom, akik mereven ragaszkodnak a korhatárhoz. Értem én, a nők túlnyomó része (evolúciós okokból) nem akar sokkal fiatalabbat és sokkal idősebbet sem. És ez még a rövid távú - nem házasodási célú - kapcsolataikra is igaz. Különböző okokból ugyan, de már egyre többen kötnek kompromisszumot ezen a téren is. Az Ő indoka arra, hogy miért nem teheti, az volt, hogy a hite szigorúan tiltja a házasságon kívüli nemi kapcsolatot. B.....meg, mondtam olyan lágyan, és finoman, ahogy csak tudtam, és ez az előbbi, ez minek számít? (Káromkodni csak szökőévenként egyszer szoktam.) Ez nem esik olyan szigorúan latba, de ezt is meg kell gyónnia. És az önkielégítést is? Igen. És velem most mi lesz? Ha már úgyis meg kell gyónnod, akkor már egy Miatyánkkal több, vagy kevesebb, nem mindegy? Nem volt mindegy, mert ez szerinte már tudatos döntés lenne, az előbb meg csak belesodródott, és hagyta, hogy a test ördöge elhatalmasodjon rajta. Megáll az ész, még ideológiát is gyártanak hozzá. Rendben, mivel így nem maradhatok (mert már jelentkeztek a fájások odalent), ezért most itt előtted megteszem, amit Neked kellene, és már kezdtem is levenni a nadrágomat. Azt a döbbenetet, ami az arcára ült...Fejben biztosan osztott, szorzott, belekalkulált még néhány Miatyánkot és Üdvözlégyet, és végül is megtette. Utólag belegondolva, talán jobban jártam volna, ha akkor befejezzük, és többet nem találkozunk. De akkor elestem volna azoktól a tapasztalatoktól, amiket így első kézből megszereztem, hogy milyen is egy bigott vallásossal. Aki nem tudná, annak elmondom. Két hónapig -amolyan mazochista módjára- húzd meg ereszd meg állapotban voltunk. Gyanítom, hogy próbált megpuhítani, hátha miatta megváltozok. Én is úgy voltam vele, hogy egyszer csak felülírják az ösztönei ezt a vallásos baromságot. A gyóntatópap biztosan csodálkozott, hogy milyen gyorsan fogy a készlet a Miatyánkból, már a szükséges mennyiség többszörösét kellett megrendelni. De még mindig majdnem ott tartottunk, mint az első alkalommal. Aztán egy este megtört a jég. Bekentem a testét masszázsolajjal, és akkor szembesültem vele, hogy előtte nap nem magához nyúlt, hanem a borotvához, amit biztató jelként értékeltem. Ez igen! Menjünk és fürödjünk együtt, jó? Lemostam róla az olajat, megfürdettem, mint kiskorában a mamája, csak én vele ellentétben a testápoló nagy részét két helyre koncentráltam. Egyszer majd elmondom hová, addig is szabad a gazda. De az a két hónap nem múlt el nyomtalanul bennem sem. Mikor arra került a sor, -nem szégyellem bevallani-életemben először csődöt mondtam. Addigra annyira belém rögzült a „koreográfia”, hogy most jön az a rész, ahonnan már nem lehet a normális módon folytatni, csak csökkentett üzemmódban, hogy leblokkoltam. Én, aki egész addigi életemben „rúgóra jártam”, ezzel kellett szembesülnöm. Az öngyilkosságot, mint lehetséges kiutat ebből a helyzetből hamar elvetettem, és negyedóra múlva már el is felejtettem a dolgot. Egy óra múlva már csak a pap járt az eszemben, hogy ezért mit fog neki kiszabni halmazati büntetésként... A pár hónap alatt, amíg együtt voltunk, voltak időszakok, amikor felszabadultan, igazi nőként tudott viselkedni. Ebben nagy segítségére volt néha a vacsorához elfogyasztott fél liter sör is. Voltak időszakok amikor inkább nem ment templomba, hogy ne is kelljen gyónnia, de időközönként visszaesett, mint a kábítószer élvező. Néha az ágyban is jelentkeztek a tünetek, mikor arra került a sor, hogy.... Fokozott izzadás, mit szólna a fia, ha látná, hogy mit csinál...stb. Hogy Isten mit szól hozzá, azzal „tisztában” volt, mert Isten szeme mindent lát... Agyrém...Azt mondanom sem kell, hogy sűrűn volt beteg. Hiába, akinek a belső világa nincs összhangban a külvilág felé mutatott képpel, az ezt nem ússza meg. Ezek nála általában 8-10 napig tartottak. Ilyenkor nálam lakott, én ápoltam. Azt még nem említettem, hogy egyszer megkért, vegyem el feleségül. Csak egyházi esküvőre gondolt, hogy nyugodtan tehesse... Nagy szívem van, segítek is akinek tudok, de ekkora áldozat már nem fért bele. Pedig le tudtam volna élni vele az életem hátra lévő részét, ha nincs ez a „függősége”. Az utolsó betegsége alatt demonstrációt tartottam neki. Folyton köhögött, fújta az orrát, én meg azt mondtam: Ha akarod, megmutatom Neked mire képes az az intelligencia, ami a testünket működteti. A fajfenntartási ösztön képes felülírni mindent. Szeretkezzünk, és garantálom, hogy az alatt az idő alatt egyszer sem fogsz köhögni vagy tüsszenteni. Erre véletlenül jöttem rá és kipróbáltam mással is. Egy percig nem köhögni véletlen is lehet, de ez egy kicsit tovább tartott. Nem addig amíg meggyógyult, mert abba meg én betegedtem volna bele. Elcsodálkozott, mert tényleg az történt amit mondtam. És még két „apróság”. Az egyik az, hogy 3 napon belül meggyógyult ( mert többször is „bevette ezt a gyógyszert”), a másik, hogy én egyszer sem betegedtem meg tőle. Vajon miért? Talán a Bibliában van rá magyarázat. Most vissza a történet elejére. Ez már nem sokkal a végleges szakításuk előtt történt. Én nem kerestem és Ő sem jelentkezett. Meg is lepett, amikor felhívott, de - mint mondta - csak azért , mert nálam maradt egy dvd-je. Rendben, majd eljuttatom. Hová vigyem, a lakásodra vagy a munkahelyedre? Ne fáradjak, úgyis vasárnap van, megy a mamájához (közel lakik hozzám) és beugrik érte, mert a fiának kellene. Azt még nem mondtam, hogy a mamájának sem mondta el mi van köztünk (illetve mi nincs). Egy kicsit feszélyezett volt, amikor megérkezett. Azt mondtam magamnak, biztos félreértem, de mintha „tüzelne”, legalábbis a szeméből valami ilyesmit olvastam ki. Itt van a film, már ki is készítettem Neked. Oh, köszönöm, de még van egy kis időm, 10-re megyek anyához, nem zavarlak? Nem, nem zavarsz, éppen most fejeztem be a reggelit. Néhány perc múlva ugyanaz játszódott le, amit már fentebb részletesen leírtam. Közben az járt a fejemben, csak nem gondolta meg magát egy hónap kihagyás után, hogy mégis folytassuk...De nem. Amikor már eljuttattam oda, ahová el szeretett volna jutni (nem az anyjához), felkapta a dvd-t és már indult is kifelé...szinte menekült. Pedig már nem is akartam volna az ágy felé húzni. Ami utána következett, az már ott van az első mondatokban... Ekkor döntöttem úgy, hogy ebből elég volt, felfedező útra indulok. Ha jól számoltam, ez már a hatodik ilyen oldal. Hamarosan (17.-én) lejár az előfizetésem és elbúcsúzom. Három meghatározó élményem két oldalhoz kötődik. Ha az életkorukat összeadom 64 jön ki. Érdekes, van egy ilyen Beatles szám: When I'm Sixty Four...Ha most 64 éves lennék, hinni kezdhetnék a számmisztikában. Hát nem szerencsés vagyok? És ez nem jöhetett volna létre, ha nincs a vallásos barátnőm... Neki köszönhetek mindent! Mégis van Isten!?