Nézd már meg a címét! Viszony! Érted? Viszony! A pasik 95 százaléka azért van itt, hogy jót ... tudod már .... CSAK azért. Semmi több. TE ezt nem tudtad? Miért itt kerestél? Mit kerestél te ezen az oldalon? Kit kerestél? Mondja ezt Ő, aki már több, mint fél éve velem van, nap mint nap, és akire úgy tekintek, mint a Barátomra. És aki pontosan tudja, kit és miért kerestem... Nézek ki a szőke fejemből tágra nyílt kék szemeimmel, pislogni is elfelejtek, akkorát zúznak rajtam szavai… Belesüppedek az autó ülésébe, nem tudok mozdulni sem. Nyár van … csodás nyár … Legalább is eddig az volt… Búvóhelyről jövünk, amit már megszoktunk, ami a mi helyünk. Őrülten jó pár óránk volt megint. Imádok a vállán pihenni, amíg ő szorosan átölel, kezemmel a mellkasán, amelyen már ősz szálakat is felfedezek, szeretem az ősz szálakat és azt a kerek kopasz fejét is ... kinézek az autó ablakán, nagy a forgalom, elhaladunk az Allee előtt, már nem is figyelem a forgalmat, csak peregnek a képek, emlékek, gondolatok, torkom összeszorul. Mit akar ez most nekem ezzel mondani?? Rá kellene, hogy jöjjek egy másodperc alatt.... és rá is jövök. De ... a nyilvánvaló válasz úgy siklik ki a gondolataimból, mint a higany az ujjaim közül. Felvillan és eltüntetem. Elnyomom. Ott azonnal megsemmisítem, semmisnek nyilvánítom. Nem akarom meghallani. Nem akarom elfogadni. Keresem a magyarázatot, amelyik létjogosultságot adna, hogy folytassam vele. De nem találom. De nem tudom még a módját sem, hogy hogyan lehetnék meg nélküle,a következő perctől. * * * Ma már tudom, nem lett volna szabad maradnom. Nem lett volna szabad megvárnom.... Értenem és megértenem kellett volna, hogy mit mondasz. Ott kellett volna kiszállnom. Ott, azonnal. Nyugodtan, vállat vonva. Hiszti nélkül. Végérvényesen.