Tűsarkúban, kiskosztümödben érkezel, mintha csak egy fontos tárgyalásról ugranál ki egy gyors ebédre, a közeli bevásárlóközpontba. A szinte teljesen kihalt moziterem hátsó sorában ülök, mellém libbensz, és köszönés nélkül leülsz. Nyugtalanul mocorgok a helyemen, az illatod amúgy is mindig megőrjít! Még a félhomályban is látszik, hogy a nadrágom majd' kiszakad, úgy lüktet benne a szerszámom! Táskádba nyúlsz, egy kézkrémet veszel elő. Meglepetésemre azonban átnyúlsz az ölembe, kigombolod a nadrágom és kiszabadítod a farkam, majd bekrémezed a kezed, és óvatos mozdulatokkal cirógatod, simogatod, fejed a farkam. Olykor őrült tempót diktálsz, majd mint aki megunta, révetegen játszadozol vele; néha ráhajolsz, mint aki most azonnal tövig bekapja, de egy milliméterrel felette megállsz, rálehelsz, majd csak élvezed, ahogy lüktet a szád előtt... A film végéig nem hagysz lankadni, de elmenni sem. Már egyetlen anyagtalan lüktetés vagyok csak, amikor leveszed a finom anyagból szőtt sálad, lazán a makkomra teríted, hogy még annak az anyaga is izgasson minden mozdulatnál, aztán nagyon lassan, erős és teljes mozdulatokkal elkezded fejni a farkam... telespriccelem a sáladat, amit aztán könnyed mozdulattal a nyakad köré tekersz, majd kilibbensz a teremből. Végig érzed a magom illatát, amíg lesétálsz a kocsidhoz...