Egy hosszú barna, hullámos hajú, karcsú nő áll a sejtelmes fényben úszó lakásban. A nyitott ablakon beszűrődik a délutáni lemenő nap, aranyló fénye. A nő a tükörben nézegette magát, amikor a férfi csendben belépett a szobába, és némán a nő mögé sétált. Öltönyben, nyakkendőben, ingben volt, és napbarnított bőre sejtelmesen fénylett a délutáni derengésben. Amikor a nő meglátta a férfit a tükörben, pupillája kitágult, ajkai épp megnyíltak volna amikor a férfi hátulról ajkaira tette a kezét, és belesúgott a fülébe. - Szia Kedves, kérlek ne sikolts, tudod ki vagyok, most muszáj, hogy bízz bennem! Ekkorra már a nő gyorsabban lélegzett, karjait félénken összefonta elöl a testén, hogy eltakarja a fehér kis trikóját átdöfő mellbimbóit a férfi tekintete elől.Elhúzódott volna, a férfi öleléséből, de már izgatta is az ismeretlen, kiszolgáltatott érzés. ...a férfi előrenyúlt, és a nő két karját finoman a teste mögé húzta. Kikötötte nyakkendőjét és azzal kötötte össze finoman, ám mégis stabilan a remegő kezeket....