Két hete nem éreztük már egymást, szomjaztuk egymás érintését. A várakozás és vágyakozás napjait oly édessé tették a mocskos kis üzenetek, a perverz fantáziálások, mintha napok óta tartana az előjáték. Belépünk a szobába, fordul a kulcs a zárban, rám nézel, látod a szememben a tomboló vágyat, látod, ahogy a pillantásom elsötétül... érzed, mi vár Rád. Lágyan, de határozottan megragadom a torkod és a falnak nyomlak, lábujjhegyen állsz előttem, szigorú tekintetem a tested fürkészi. A másik kezemmel keményen megmarkolom a melled, felnyögsz és önkéntelenül odanyúlsz. - Talán valami baj van? - szól a szigorú kérdés - Nem, Uram, semmi baj! - jön az engedelmes válasz A szobába viszlek leülök a fotelba, Te előttem állsz, figyellek, szinte felfallak a tekintetemmel. Élvezed, de közben picit zavarban is vagy, zavartan teszed a kezed ide-oda a tested előtt. A másodpercek óráknak tűnnek, míg előtem állsz, majd hirtelen a semmiből jön a szigorú utasítás: - Vetkőzz, 10 másodperced van! Gondolatok kezdenek cikázni a fejedben. Micsoda, csak 10 másodperc és mindent vegyél le? De ismersz már, tudod, hogy nem hezitálhatsz, már hallod a szigorú hangomat: 1, 2, 3, ... Kapkodod le magadról a ruhákat, de érzed, hogy nem fog sikerülni... 9, 10, Állj! hallod a szigorú utasítást. Megszeppenve állsz előttem, rendezetlen külsővel, a trikó, melltartó, bugyi és egy zokni még rajtad... - Te nem veszel engem komolyan, pedig 10 másodperced volt levetkőzni! - vonlak kérdőre szigorúan. - Próbálnál meg Te levetkőzni 10 másodperc alatt - gondolod magadban, de kimondani nem mered, tudod, hogy máe így is bajban vagy. Megmarkolom a csodás hosszú hajad és hátrahúzom a fejed majd a füledbe súgok. - Engedetlen vagy, állj terpeszbe! Érzed, ahogy a másik kezem a bugyidba csúszik és teketóriázás nélkül merülnek el a hosszú ujjaim az addigra már tocsogó puncidban. Felnyögysz, nagyon jólesik, az ujjaim könnyen megtalálják az édes lyukad legérzékenyebb részét, a tested finoman vonaglani kezd, ahogy a gyönyör a hatalmába kerít. A lábaidból kezd elszállni az erő, a tested lüktet, érzed, hogy közel a vég... de, mintha villám csapna Beléd, kirántom az ujjaim az édes kelyhedből, a tested szinte ordít, hogy Nee, még egy kicsit, kérlek! De kimondani már nem mered e szavakat, a gyönyör és a csalódottság édes keveréke járja át a tested, kérlelőn pillantasz rám, de hiába... - Engedetlen voltál, nem élvezhetsz! - Hallod a megsemmisítő szavakat. A szíved kalapál, az nem lehet, nem lehet, hogy két hét után, az elmúlt napok levelezése után és az elmúlt percek varázsa után ne élvezz... - Kérlek, el akarok élvezni! - szaladnak ki szádon az óvatlan szavak. - Ó, igen, milyen lelkesek vagyunk hirtelen! - hallod a hangom, kaján vigyorral az arcomon... - Azt ki kell ám érdemelni...