Egy kapcsolat, aminek már régen vége, de ami akkoriban eléggé a padlóra küldött, még mindig befolyásolja a mostani döntéseimet. Sok sok hónap telt el mire úgy tudtam gondolni rá, hogy nem szorult össze a gyomrom tőle. Nem, nem ő volta a szemét férfi, aki átvágott stb., én voltam az, aki nem tudta helyén kezelni a dolgokat. ... de ez már a múlt... Most, hosszú hónapok után itt állok egy ajtó előtt, és nem merek belépni, bár tudom, hogyha belépnék csodák várnának rám, a fellegekben lehetnék ismét, de már azt is tudom mekkorát lehet onnan fentről zuhanni, és én akire ez sosem volt jellemző most félek belépni. Tudom sokan követik ezt a taktikát, legyen inkább 5 másik ajtó, amiken ki be lépkedek, és igaz, hogy nem az van az ajtók mögött amire igazán vágyom, de nem is fog fájni, ha véletlenül valamelyik már nem nyílik ki.