Egyedül élni vagy magányosnak lenni nem ugyan azt jelenti. Ha egyedül élsz, nem kell másokhoz igazítanod a saját életed, ezáltal sokkal jobban töltheted az időd azzal amivel szeretnéd. Igaz néha hiányzik valami. Nem is tudod, csak érzed, nem kerek a dolog. Nem figyelsz rá, csak tovább lépsz elhessegetve a gondolatod, csak rossz napom van. Aztán csak azt veszed észre egyre sűrűbb a rossz napok száma, de nem is érted miért. Hazamész és egyedül ülsz az asztalnál, reggel ébredéskor üres az ágy másik fele, te meg ott ülsz az ágyban a kávéddal és csak hallgatod, ahogy az óra ketyeg, és azt várod, hogy valaki megszólítson, és azt mondja jó reggelt. De nem! Csak a csönd, meg az óra ketyegése. Ha egyedül élsz, tudod élvezni a csendet, ha magányos vagy utálod a csendet, mert arra emlékeztet nincs itt senki csak Te. Csönd van. Az a magányos és gonosz csönd. Egyedül élni és magányosnak lenni masszívan lélekromboló tud lenni. Tudom ezek csak érzések, de ezektől az érzésektől leszünk vidám, vagy szomorú emberi lények. Ezek irányítanak. Ezeket az érzéseket sajnos párkapcsolatban is megélhetjük. Sokan itt párkapcsolatban élnek, de mégis magányosak, úgy érzik magukat, mint akit magára hagytak, de azért jó, hogy van. Csöndben élik azt az életet, ami számukra nem jó, inkább megszokott. Mint egy régi pohár, amit szeretnek, mert már megszokták, és igen tisztán is tartják, de nincs helye a díszpoharak között, mert Ő csak egy megszokott vizespohár a szekrényből, amit csöndes magányából elővehetnek, ha szükség lenne rá. Hogy miért is írom e pár sort? Nem tudom, mivel tanulsága nincs. De egy előnye akad. Addig se az óra ketyegését hallgatom itt a csöndben.