Már nem emlékszel, hogy keveredtetek a bár nagy körasztalához, de jóval éjfél után lehetett. Akkor már órák óta egyetlen forró gomolygás volt minden: bármit mondtál vagy mondott, rendre igéző mosoly vagy hangtalan nevetés volt a válasz. Aznap este találkoztatok először, de olyan elemi erővel vonzódtatok egymáshoz, hogy nem bírtál másra figyelni, megszűnt a társaság, a bár közönsége, a város éjszakai forgataga és magadat is meglepő módon, könnyedén oldódtál fel ebben a hirtelen jött varázslatban. Egy cserfes barátnőd régóta figyelt benneteket. Tudtad, hogy nem fogja kibírni, és nem is bírta tovább... Hangosan, hogy lehetőleg mindenki hallja, hangjában színlelt felháborodással, amibe némi kacérság is vegyült, megkérdezte őt: miért, hogy folyton csak veled beszélget, rád figyel, a többi nőt észre sem veszi? Sosem felejted el, amíg élsz, a pillanatot, ahogy a torkodban elindul a forró hullámzás, miután meghallottad a világ legtermészetesebb hangján mondott, gondolkodás nélkül rávágott bókját: "Ha fent van a Nap, nem látszanak a csillagok."