Figyelem magam, vajon mit érzek? Több a szimpátiánál, de hiányzik belőle a mindenség akarása. Figyelem őt is: következetesen érzelmekről beszél, mindenféle figyelméről biztosít, virtuózan szervezi és konspirálja a találkozóinkat. A jó harminc éve megjelent "Színlelni boldog szeretőt" című könyv szerint alapvetően kétféle "külső" kapcsolat létezik, a szimpátia alapú és a szerelem alapú. A szerző, Miskolczi Miklós érintette persze a tisztán érdek-alapú kapcsolatokat is, de azokat most hagyjuk. Maradjunk a szebbik oldalon, szimpátia vagy szerelem? Nem vitás, a szerelem földöntúli tündérvilága mindent visz, de veszélyesebb is. Egyrészt könnyebben "borít", aki szerelmes, odahagy családot, gyerekeket, még hozzá lakást, egzisztenciát is. Könnyen kisodródhat eddigi életéből, anélkül, hogy másikat találna. Elcsépelt téma már, hogy akik boldog szeretők voltak, nem feltétlenül lennének boldog házaspár. Másrészt a szerelem néha egyoldalú, vagy legalábbis asszimetrikus, a ritka találkozások mámorában elsuttogott szavakat nem mindenki gondolja egyformán komolyan a kijózanodás pillanataiban. Sok férfi történetében visszatérő motívum, hogy azért kellett megszakítania egyébként nagyon kellemes kapcsolatát, mert a nő egyre többet és többet akart, ő pedig nem kívánta szorosabbra fűzni a viszonyt. A szimpátia alapú párosok könnyedebbnek, örömtelibbnek tűnnek, biztosabb alapokon nyugszanak - egy ideig. Aztán valami megmozdul az emberben, és őrületet akar, remegést, lángoló érintést, buta kis pársoros leveleket, rejtjeles sms-eket, még rejtjelesebb vakmerő telefonhívásokat, közös alvást, evést, jövés-menést. Az agyunk (a szívünk?) zugában persze ott van, hogy a titkos szerelmesek - ugyanúgy, mint a szenvedélyes pókerjátékosok - képtelenek kiszállni, amig pozitív az egyenleg, ilyenformán tehát a kezdetektől vesztésre játszanak. A szimpátia alapú kapcsolatoknál ritkább a drámai vég: nagyobb az esély a finoman ritkuló találkozásokra, hosszú barátságokra. Nincs tanulság, nem tudom megmondani "a tutit", csak figyelem magam. Várom a találkozásokat, képes vagyok egy háromsoros e-mailt ötször elolvasni, apró emlékeken merengek, de még nem gondolom azt, hogy megtaláltam a másik felem, hogy minket egymásnak teremtett a sors vagy, hogy jó lenne örökké együtt lennünk. Még úgy szeretem ezt a helyzetet, ahogy van... , valami átmenet a "laza kapcsi" és a totális boldogság közötti skálán. Billegünk, billegünk.... attól tartok, hogy borotvaélen.