Baranyi Ferenc: Csöndtelenül A "törvénytelen" szeretők Nem fordítják fény felé az arcuk, Mosolyuk is árnyékba rejtett S kétszer sötétebb a haragjuk. Szeretni kölcsönágyra járnak Diszkrét csörgésű kulcscsomóval, Egymás mezítelen melegségéhez Szorongva érnek, mint a tolvaj. Nem ismerik a gondtalan nász Fegyelmezetlen örülését, Neszekre függesztett figyelmük Rándulni kész, akár a vészfék. Nem bújnak össze önfeledten, Csak félve egymáshoz lapulnak, Ernyedten is olyan feszültek, Mint puska ravaszán az ujjak. Sivár magányuk sem magányos: Presszókban ülnek félaléltan, Egymás mellett egymásra várnak, Kettesben is emberkaréjban. Nem ismerik a délutáni Szelíd szieszták tiszta csöndjét, Ezer felől figyelt magányuk Sosem lesz páros egyedüllét. Sorsuk zsibongó hontalanság, Akár utcára kivetetté. A "törvénytelen" szeretőket A csönd hiánya űzi ketté